2p

Három nap múólva nyitottak volna az eredeti tervek szerint, de nem tehetik meg, mert továbbra is tombol a delta variáns.

Négy héttel ismét meghosszabbították szerdán a kijárási és egyéb korlátozásokat Sydneyben, miután eddig az intézkedésekkel egyelőre nem sikerült elfojtani az új típusú koronavírus terjedését.

Eredetileg három nap múlva járt volna le a korábban bevezetett intézkedések hatálya, amelyet most augusztus 28-ig hosszabbítottak meg, mert a delta variáns terjedése továbbra sem lassul. Új-Dél-Wales államban, melynek Sydney a központja, hétfőn 172, kedden pedig 177 új fertőzöttet regisztráltak. Egy több mint 90 éves nő meg is halt; ő ennek a hullámnak immár a 11. halálos áldozata az államban. A kedden megtalált új fertőzöttek közül ráadásul 46-an közösségben is jártak, mielőtt kiszűrték őket, így vélhetően tovább is adták a vírust. A hatóságok világossá tették, hogy csaknem nullára kell szorítani a vírus közösségi terjedését, hogy a korlátozásokat fel lehessen oldani.

"Ugyanolyan feldúlt és frusztrált vagyok, mint Önök mindannyian, hogy nem sikerült a kívánt szintre szorítani az esetszámokat, de ez a valóság. Azzal kell főznünk, amink van, és ezzel a helyzettel kell megbirkózni, és ezért hoztuk meg a döntést a hosszabbításról" - indokolta a kormányzat lépéseit az állam miniszterelnöke, Gladys Berejiklian, hangsúlyozva, hogy a rendőrség fokozottan ellenőrzi majd a szabályok betartását. Kiemelte, hogy egy szabályellenes gyászszertartáson 50 ember vett részt, s végül közülük 45-en megfertőződtek.

Ausztrália a szigorú és gyors intézkedésekkel mind ez idáig viszonylag alacsonyan tudta tartani a járvány áldozatainak számát. A 25 millió lakosú országban 33 200 ember kapta el a vírust, és 921-en haltak bele a Covid-19-be. A lakosság átoltottsági aránya viszont alacsony.

A delta variáns okozta legújabb járványhullám terjedését egy beoltatlan és maszkot sem viselő repülőtéri sofőrhöz vezették vissza az ausztrál hatóságok Új-Dél-Wales államban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!