1p

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ végleges elhelyezésére
szolgáló épületegyüttes rekonstrukcióját, a beruházást kiemelten közérdekűvé nyilvánították - derül ki a friss Magyar Közlönyből.

A kormányrendelet szerint a Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 9–13. szám alatti ingatlanon megvalósuló, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ végleges elhelyezésére szolgáló beruházás kiemelten közérdekű, mostantól a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott (azaz Sára Botond) hatáskörébe tartozik.

Erről a projektről eddig kevés szó esett a közbeszédben; 2017-ben döntöttek úgy egy kormányhatározatban, hogy az egykori BM kórház épületeibe költöztetik a Magyar Művészeti Akadémia által fenntartott Magyar Építészeti Múzeumot, és kibővítik a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központtal.

A BM kórház épülete - Kép forrása: mierzsebetvarosunk.blog.hu
A BM kórház épülete - Kép forrása: mierzsebetvarosunk.blog.hu

Egy hónappal ezelőtt az új Közlekedési Múzeumot nyilvánították nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak.

Kiemelt kép forrása: mierzsebetvarosunk.blog.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!