Ha van műsora, amivel mindig elégedett lehet az RTL, az nem más, mint a ’Nyerő páros – Mit bír el a szerelem?’, hiszen a sztárpárok játékos összecsapása minden évadjával jól teljesít. Nem volt ez most sem máshogy, a széria búcsúhetében közel 600 ezres átlagot tudott felmutatni a teljes lakosság körében, míg a kereskedelmi szempontból kiemelten fontos, 18-49 évesek korcsoportjában elért 235 ezres átlag nézőszám és 21 százalék feletti közönségarány is igen szép eredmény. A legnézettebb nem meglepő módon a pénteki adás lett 660 ezer fővel, ekkor derült ki ugyanis, hogy idén Curtis és Judy nyerte a celebvetélkedőt.
A jó teljesítmény ugyanakkor nem tartott ki, hiszen a csatorna másodikként a Survivort küldte harcba, a legendás túlélőshow hazai változata a héten 287 ezres átlagos nézőszámig jutott a teljes lakosság körében – ennél valamivel egyébként jobb eredmény a kiemelt kereskedelmi korcsoportban elért 123 ezres átlagnéző, és 13,4 százalékos közönségarány. A széria átlagát egyébként a pénteki adás húzta fel, ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy ekkor egyesítették a két törzsből megmaradt játékosokat a Sama-Sama törzsbe – azaz közeleg a finálé a túlélőshowban is.
Biztos recept a TV2-n
Nem lehet rossz mostanában a csatorna hétköznapi programjáért felelni, hiszen a TV2 a munkanapokon két abszolút közönségsikerrel készül. Az Ázsia Expressz ezúttal többek között Mexikóban kalandozik, és a celebek szerencsétlenkedését továbbra is imádják a nézők, a teljes lakosság körében elért 631 ezres átlagnézettség, és a 18-49 évesek korcsoportjában felmutatott 211 ezer tévéző és 19 százalék körüli közönségarány is szép eredmény. Igaz, a fiatalabb korcsoportban az összecsapást a Nyerő páros nyerte meg.
A másodikként érkező ’A nagy ő – The Bachelor’ továbbra is a trashreality hazai esszenciája, amelyben Jákob Zoltán üzletember keresi hű szerelmét. A párkereső továbbra is zseniálisan jól eltalált agyatlan szórakozás, amit a nézettségi adatok is igazolnak: a 450 ezer feletti átlagos nézőszámmal, és a 18-49 évesek körében elért 18 százalék feletti közönségaránnyal egészen egyszerűen nem tudott versenyezni a párhuzamosan futó Survivor.
Sűrű hete volt a Fradinak és Szoboszlainak
A sportesemények sorában a 43. héten három említésre méltó mérkőzést találtunk, ezek közül a legnézettebbnek az UEFA Konferencia Liga keretében rendezett KRC Genk – Ferencváros meccs bizonyult, a 0-0-s döntetlen legérdekesebb eseménye végül egy 90. percben kiosztott piroslap lett: mindezt 359 ezer néző látta élőben. Vasárnap összecsapott a két nagy rivális is, a Fradi pedig sorozatban 14. alkalommal is megverte az Újpestet, a 3-0-s győzelmet 352 ezren nézték.
A Liverpool a Nottingham Forest csapatával találkozott, itt is 3-0-s győzelem született, amelyet 244 ezren követtek a készülékek előtt – a hazai közönség Szoboszlai Dominik teljesítményével is elégedett lehetett, a magyar középpályás két gólpasszal járult hozzá az eredményhez.
Szuperprodukciók a hétvégéken
A kereskedelmi csatornák a hétvége mindkét napjára egészestés műsorokkal készültek, a szombati összecsapásban a The Voice 434 ezres nézőszámával kikapott a párhuzamosan futó Dancing With The Stars 771 ezer nézőjétől. Érdekesség, hogy a celebtáncos műsor lett volna a hét legjobban futó adása, csakhogy 771 098 fős közönségét megelőzte a szerda esti Tények 771 669 fővel – ebben egyébként a TV2 Play-en található összefoglaló szerint Bagdy Emőke fiának meggyilkolásáról volt szó többek között.
Vasárnap az RTL bevetette új csodafegyverét, a szintén külföldről honosított, a 2000-es évek elején néhányszor már sikeresen megfuttatott, akkor egyébként elképesztően népszerű Sztárboxot, amelyben hírességek küzdenek meg egymással. Árpa Attila nagyon elverte Nagy Ervint a műsorban, amely kereken 600 ezres nézettséggel nyitott úgy, hogy az ellenfele a TV2 nagyágyúja, a ’Sztárban sztár leszek!’ volt – ez utóbbi egyébként 743 ezer nézőig jutott.
Az RTL a Sztárbox miatt egy heti győzelemnek is örülhetett:
a kiemelt kereskedelmi korcsoportban elért 317 ezer fős nézőszám, és 25,8 százalékos közönségarány toronymagasan a hét legjobb eredménye.
Így alakult a heti végeredmény
Míg az elmúlt hetekben jellemzően a TV2 örülhetett; igaz, a Nyerő páros már akkor veszélyeztette a csatorna egyeduralmát, a Sztárboxszal kiegészülve a 43. héten az RTL megállíthatatlannak bizonyult. A 18-49-es évesek körében mért, átlagos napi közönségarányok harcában tehát a csatorna vitte el a pálmát, és 18,8 százalékával megelőzte a TV2 által elért 17,5 százalékot.