4p

Nem rázta meg a budapesti piacot a díjemelés.

Nem borult meg a fővárosi taxis piac a júliusi tarifaemelés hatására, az utazóközönség elfogadta, hogy 10-12 százalékkal nőttek a díjak a hónap elején. Az alapdíj 450 forintról 700 forintra emelkedett és 280 forinrtól 300 forint/kilométerre a viteldíj. A várakozási díj 70-ről 75 forintra nőtt. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az mfor-nak elmondta, hogy az első tapasztalatok szerint nem változtak érdemben az utazási szokások, de az egyes taxitársaságoknál eltérő hatással volt a bevételekre a tarifák emelése.

Nem roppant bele az áremelésbe a fővárosi taxis piac
Nem roppant bele az áremelésbe a fővárosi taxis piac

Metál Zoltán tud olyan cégről, ahol 4-5 százalékkal apadtak a bevételek az elmúlt hetekben, de olyanról is, ahol közel 20 százalékkal nőttek. Cégnév említése nélkül megemlítette, hogy a bevételek elsősorban a nagyobb méretű vállalkozásoknál csapódnak le, mert ott nagyobb eséllyel tudják kielégíteni az utasok igényeit. Megjegyezte, hogy a budapesti piacon évekkel ezelőtt elindult egy fúziós folyamat, amely a következő időszakban folytatódni fog.

Nem nehéz kitalálni, kire gondolhat a taxis szövetség elnöke. A Főtaxi egyre nagyobb szeletet hasít ki a fővárosi piacból, és piaci pletykák szerint valóban nem ért még véget a cég terjeszkedése.

 

Visszatérve az utazók reakcióira, Metál szerint nemhogy törést nem okozott a júliusi árváltozás, de hallani olyan esetekről, amikor az utas arról érdeklődött a taxisnál a számla kifizetésekor, hogy mikor esedékes a díjemelés. Majd amikor megtudta, hogy már a magasabb tarifa szerint kell fizetnie, meglepetésének adott hangott, mert azt hitte, sokkal többet kell fizetnie.

A forgalom megtartásában valószínűleg a turizmus bővülése is segített. Őket is változatlan létszámú taxis szolgáltató szolgálja ki, az elmúlt időben ugyanis nem léptek be új szereplők, fuvarozók a piacra, a tarifaemelés ellenére sem. Jelenleg mintegy 5600 taxis szolgálja ki az utasokat.

Metál Zoltán szerint az idei évről szóló bevallásokban már tükröződni fog a tarifaemelés hatása: mint mondta "tisztulni fog a bevallási kötelezettség". Ezzel vélhetően arra utalt, hogy több jövedelmet fognak bevallani a taxisok, kevésbé lesznek érdekeltek a bevételek eltitkolásában.

A tarifák emelése mellett kiadásaik is keletkeztek a személyfuvarozóknak júliusban. Az autók ajtóit újra kellett matricázni, amiért 5-6 ezer forintot kértek el a fóliázással foglalkozó cégek. (Az autó belső terében, például a műszerfalon elhelyezett matricákat ingyenesen biztosította a Budapesti Közút.)

Ennél komolyabb tételt jelentene, ha a taxisoknak a nyugta mellett mérési bizonylatot - rajta egyebek mellett az utazás kezdő és végső időpontjával - is adniuk kellene az utasnak a fuvar végeztével. Ezzel a papírral lehetne reklamálni - érvényesíteni a fogyasztói jogokat - amennyiben az utas valamiért nem elégedett a szolgáltatással.

Erről egy kormányrendelet készül, és a taxis szövetség azt szeretné elérni, hogy az ehhez szükséges készülékenkénti szoftvermódosítás költségét valamilyen módon az állam állja. Összességében mintegy 300 millió forintról van szó, amit vagy direkt támogatásként, vagy az adóból leírható költségként lehetne elszámolni, vagy akár a gépek beszerelését végző szervizeknek juttatott támogatásként, ezt a kormánynak kell eldöntenie - mondja Metál Zoltán. A tervezet jelenleg közigazgatási egyeztetésen van, a szövetség várja a kormány válaszát a felvetésükre.

Metál Zoltán szóba hozta még, hogy a budapesti dugók, útfelbontások nagyon megnehezítik a taxisok dolgát, ráadásul ezekből egyre több van. Az utasok pedig nem szeretnek a dugóban üldögélni, ezért inkább maguk javasolják a kerülőutakat, pedig attól drágulhat a fuvar.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!