5p

A mostani számítások szerint akkor is 6 százalék felett nő majd a gazdaságunk, ha év végéig egy fillér uniós pénz se érkezik, magyarázta az Origónak a pénzügyminiszter.

Ha akarná, sem tudná elgáncsolni Brüsszel a magyar gazdaságot - mondta a pénzügyminiszter az Origo című internetes lapban hétfőn megjelent interjújában. Varga Mihály szerint Brüsszelben újra politikai kérdéssé igyekeznek alakítani egy tisztán gazdasági ügyet. "Abban bízunk, hogy a józan ész végül felülkerekedik, sikerül ésszerű megoldást találni" - fogalmazott. "Konstruktívak vagyunk, együttműködünk, de fontos megjegyeznem, hogy Brüsszel szégyenteljes hozzáállása a magyar gazdaság helyzetét nem befolyásolja" - fogalmazott a miniszter.

A jelenlegi számítások azt mutatják, hogy a magyar gazdaság teljesítménye akkor is 6 százalék felett nőhet az idén, ha az Európai Uniótól egyetlen fillér sem érkezik az év végéig. Ehhez a szükséges kormányzati lépéseket előkészítették - mondta.

Varga Mihály kifejtette, a legújabb adatok arra engednek következtetni, hogy a második negyedévben 14 százaléknál is nagyobb lehet a magyar gazdaság növekedése, egész évben pedig 6,5 százalékkal bővülhet a GDP.

Jövőre újabb 5,3 százalékos növekedéssel számol a magyar kormány, vagyis a gazdaság másfél év alatt ledolgozhatja azt a veszteséget, amit a koronavírus-válság miatt szenvedett el.

Varga Mihály (Fotó: Bánkuti András)
Varga Mihály (Fotó: Bánkuti András)

A miniszter elmondta, az árak alakulásában magyar és nemzetközi tényezők is szerepet játszanak. A járvány miatti leállások után szerte a világban most indítják újra a gazdaságokat, a kínálat azonban több esetben nem tud lépést tartani a kereslettel, emiatt bizonyos árucikkekből, alapanyagokból átmeneti hiány alakul ki. Ez emeli az árakat - mondta. Hangsúlyozta, nem az áfa és nem is a kormány miatt drágulnak bizonyos termékek.

A Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy idén 4,2 százalékos lesz az infláció, jövőre pedig 3,6 százalékos.

Mint mondta, ha a világgazdaság újraindul, a globális árfelhajtó tényezők nagyobb csoportja eltűnik. Majd kifejtette: "mivel a kormányzati hatáskörbe tartozó tételek árai nem változnak, így az infláció mérséklésének eszközei a jegybanknál rendelkezésre állnak, a Magyar Nemzeti Bank pedig úgy nyilatkozott: átmenetinek tekinti az árak emelkedését". A miniszter szerint ha a világgazdaság újraindul, a globális árfelhajtó tényezők nagyobb csoportja eltűnik. Kijelentette: biztos abban is, hogy a központi bankok minden szükséges eszközt bevetnek, hogy visszatereljék az inflációt a három százalék körüli szinthez. Ebben a kérdésben ugyanis a kormányoknak nincs sok mozgásterük, az infláció ügyében a jegybankok cselekedhetnek.

Úgy is fogalmazhatnék: a monetáris politika akcióképességén múlik, hogy mikor rendeződik idehaza az infláció ügye - közölte.

Elmondta, az év elején 3 százalékos nyugdíjemelés volt, ám az infláció nem várt módon megugrott, így a kormány - szokatlan módon - júniusban évközi nyugdíjemelést hajtott végre: a juttatásokat megemelték, a 0,6 százalékos növelést pedig az év elejére visszamenőleg egyösszegben kifizették a jogosultaknak.

"Ha az éves infláció magasabb lesz 3,6 százaléknál, és jelenleg ez a legfrissebb számítások szerint igen valószínűnek tűnik, akkor novemberben újabb nyugdíjemelés és visszamenőleges kifizetés következik"- tette hozzá. A jelenlegi számítások szerint az állam fizet az idén nyugdíjprémiumot. Varga Mihály azt mondta, az idei költségvetésben félretettek erre több mint 50 milliárd forintot.

A pénzügyminiszter kitért arra is: a kormány arra készül, hogy a befizetett személyi jövedelemadót a következő év elején a családok visszakapják. "Egymillió család másfélmillió adófizetőjének adhatjuk vissza a befizetett adóját az átlagbér szintjéig" - tette hozzá Varga Mihály.

Arra a kritikára, miszerint a kormány választási költségvetést készít, a miniszter úgy reagált, a szakértők és a baloldal között az a különbség, hogy előbbiek a tényekből indulnak ki, utóbbiakat viszont éppen csak a tények nem érdeklik, amikor véleményt mondanak valamiről.

A globális minimumadó bevezetésével kapcsolatban a pénzügyminiszter azt mondta, Magyarország nem támogat semmilyen adóemelést, különösen azt nem, amely versenyhátrányt jelentene nemcsak az országnak, hanem az itt működő külföldi cégeknek is. A tervek szerint az egységesített társasági adó mértéke 15 százalék lenne, miközben a magyar társasági adó mértéke mindössze 9 százalék. "A kérdésben csakis a magyar érdeket tudjuk képviselni, és ez akkor is így lesz, ha az amerikai elnök javaslatával kell szembe mennünk" - jegyezte meg a miniszter.

Mfor-vélemény

Az elmúlt időszakban tapasztalt, sok évre visszatekintve rekordnak számító drágulás megszólalásra késztette a pénzügyminisztert, aki egyértelműen a Magyar Nemzeti Bankra hárította a felelősséget az infláció kordában tartásáért. Az üzenet egyértelmű: Matolcsy Györgynek kell lépéseket tennie az árak megfékezése érdekében. Érdemes felidézni, hogy a jegybank pont a kormány fiskális politikáját, a szükségesnél nagyobb költekezést okolta az infláció idei elszabadulásáért. Vívónyelven szólva Varga parádriposzttal felelt Matolcsy támadására. Érdemes még kiemelni, hogy a pénzügyi tárca vezetője "csendben" azt is bejelentette, hogy a kormány korrigálta az idei makro-előrejelzését, a GDP-t 6,5 százalékra, az inflációt 4,2 százalékra belőve. Az idén áprilisi konvergenciaprogramban még 4,3, illetve 3,6 százalék szerepelt. A GDP-előrejelzés emelése azt is sugallja, hogy meglesz a feltétele a családok szja-visszatérítésének, amit Orbán Viktor kormányfő jelentett be pár hete. Akkori közlése szerint amennyiben eléri az 5,5 százalékot a növekedés, az idén befizetett szja-t visszakapják az érintettek. Varga Mihály nyilatkozata alapján bőven teljesülni fog ez a feltétel - ahogy arra egyébként a piac már egy ideje számít.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!