2p

A pénzügyminiszter az Európai Számvevőszék elnökével tárgyalt.

A gazdasági növekedés újraindításával folytatjuk a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését, így a magyar adósságszint tartósan az uniós átlagnál kedvezőbb marad – jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Európai Számvevőszék (ECA) elnökét, Tony Murphyt és a szervezet magyar tagját, Pelczné Gáll Ildikót. A pénzügyminiszter kiemelte: egyetértettünk abban, hogy az uniós helyreállítási terv célja a gyors segítségnyújtás a tagállamok gazdaságainak, ezzel szemben a források jelentős részét a Bizottság még nem tette elérhetővé.

Az Európai Számvevőszék tevékenysége növelheti az eredményes válaszokat az Unió előtt álló jelenlegi és jövőbeni kihívásokra – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: fontosnak tartjuk az ECA munkáját az uniós költségvetésről szóló jelentés összeállításában is, hiszen valós képet kapunk a beszámolóról, a kiadási területeket jellemző hibákról, amely a magyar elnökség munkáját is segíti majd.

Az uniós költségvetés összeállítása is a magyar elnökség feladata lesz
Az uniós költségvetés összeállítása is a magyar elnökség feladata lesz
Fotó: Mfor / Dala Gábor

A tárcavezető a magyar elnökség prioritásait ismertetve elmondta: Magyarország idén második alkalommal, egy kihívásokkal teli időszakban tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A Pénzügyminisztérium szakértői felkészültek a 2025. évi uniós költségvetés elkészítésére, emellett nagy hangsúlyt fordítunk majd az uniós versenyképességi és a demográfiai kihívásokra is, a zöld gazdasági átállásra, a fenntartható adósságpályára.

Varga Mihály kiemelte: egyetértettünk abban, hogy a helyreállítási források kihelyezését gyorsítani szükséges, a lehívás túl bonyolult szabályrendszere rontja a tagállamok versenyképességét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!