2p

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön, szakmai konferencián Budapesten.

A tárcavezető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által rendezett Nemzeti Adókonzultáció rendezvényen hangsúlyozta, hogy folytatják a gazdaságfehérítést. A jövőben is együttműködésre, helyi megoldások keresésére törekednek az adópolitikában, valamint a nemzetközi környezetben a szuverenitás megőrzésére. Az adóhatóság szemléletváltásával ügyfélbarát hivatal lett, a közösségi építkezés forrásainak biztosítása továbbra is az adópolitika célja - jelentette ki Varga Mihály.

Hangsúlyozta, hogy a NAV teljesítette a megújulás feladatát, ezt az is mutatja, hogy 2010 óta jelentősen javult a megítélése. Fontosnak nevezte, hogy a NAV tevékenységén keresztül javuljon az adómorál, az emberek megértsék, hogy ha mindenki eleget tesz kötelezettségének, akkor van tere az adócsökkentésnek. Felidézte: a 2000-es években volt hogy az adópolitika fókuszában az adóemelés és szigorítás állt, a kormány azonban 2010 óta a munkalapú gazdasággal nem erre törekedett, hanem az adócsökkentésre. Az elmúlt 13 évben az volt a cél, hogy az adókat lehetőség szerint ne emeljék, emellett nem büntetnek egyből, a NAV figyelmeztet és együttműködik az adózókkal - tette hozzá.

Varga Mihály mosolyog. Fotó: Facebook/Varga Mihály
Varga Mihály mosolyog. Fotó: Facebook/Varga Mihály

Közölte: a gazdaság fehérítését tovább folytatják. Az áfarés (beszedhető és beszedett áfa közötti különbség) 2010 óta jelentősen, 2021-re 4,4 százalékra csökkent, ez az egyik legjobb eredmény az unión belül az évtizedben. Ezzel az eredménnyel lehetett megfelezni a személyi jövedelemadót, a járulékcsökkentést is lehetővé tette, valamint az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését.

A tárcavezető ismertetése szerint további informatikai fejlesztéseket terveznek, ezen a téren az eredmények közül kiemelte az online kasszák rendszerének bevezetésén túl a magánszemélyek bevallásának automatizálását. Arra kell törekedni, hogy az adatalapú működés alapgyakorlat legyen, az adatok elemzésével célzottabbá lehet tenni az ellenőrzéseket, ami tovább fehéríti a gazdaságot - mutatott rá Varga Mihály.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!