1p

Magyarország három helyet lépett előre a legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistán - közölte Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács 2017-ben kezdte meg munkáját, akkor az 52. helyen volt Magyarország a svájci IMD versenyképesség-kutató intézet rangsorában.

A 39. helyen Magyarország. Fotó: Varga Mihály Facebook-oldala
A 39. helyen Magyarország. Fotó: Varga Mihály Facebook-oldala

Azóta 13 helyezést javítva a 39. helyre lépett előre az ország, ami az eddigi legkedvezőbb eredmény.

"A tanács munkájának köszönhetően jelentős adó- és adminisztrációcsökkentéseket hajtottunk végre, erősítettük a digitalizációt és az elektronikus ügyintézést, könnyítettük a foglalkoztatás és a beruházások feltételeit" - írta a miniszter,

és hozzátette: ezek az intézkedések jelentősen hozzájárultak a versenyképesség javításához.

"Bár a munka eredményes volt - a visegrádi országok közül előzzük Szlovákiát és Lengyelországot is - van még tere az előrelépésnek" - fogalmazott.

Az új kormányzati ciklussal a Nemzeti Versenyképességi Tanács befejezte tevékenységét, a versenyképesség javítása a gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével folytatódik.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!