2p

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország Igazgatóságának elnöke 2024. szeptemberétől a Lidl anyavállalatánál Régiós Igazgatói pozícióba kerül kinevezésre, amely új feladatkörében több országért tartozik majd felelősséggel. 

Széleskörű tapasztalatával több Lidl ország fejlődésének alakításában vállal majd kulcsszerepet. 

Grósz Jenő 2004-ben kezdte karrierjét a Lidl Magyarországnál, amelyet 13 éve vezet az Igazgatóság elnökeként.  A kinevezés kapcsán elmondta:

Örömmel vállaltam ezt a rendkívüli kihívást jelentő új feladatot, hiszen a fejlődés nem csak egy vállalat, de abban minden kolléga és így személy szerint számomra is elengedhetetlen. Ezúton szeretném megköszönni vásárlóinknak, valamennyi munkatársunknak és partnereinknek az elmúlt 20 év közös munkáját, a megszerzett tapasztalatokat és támogatást, hiszen enélkül sem a Lidl Magyarország, sem pedig én nem tarthatnék ott, ahová együtt eljutottunk. Zitának sok sikert kívánok a Lidl Magyarország vezetéséhez!

Grósz Jenő utódja az Igazgatóság elnöki pozícióban 2024. szeptember 1-től Szlavikovics Zita lesz, aki jelenleg a Lidl Szlovákia Igazgatóságának elnöke. 2007 óta áll a Lidl kötelékében, melyből 11 éven át dolgozott a Lidl Magyarországnál, majd több országban betöltött vezető pozíciói révén szerzett széleskörű nemzetközi tapasztalatokat. Zita a változás kapcsán így nyilatkozott: „Nagy örömömre szolgál, hogy szeptembertől a Lidl Magyarország csapatát vezethetem és támogathatom azzal a tapasztalattal amit Magyarország után Romániában, Dániában és Szlovákiában gyűjtöttem. Mindenképp azon leszek, hogy az eddigi sikereket tovább vigyem és vásárlóink valamint kollégáink megelégedésére újakkal gazdagítsam.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!