2p

A közlekedési és beruházási miniszter közlése szerint késéseket okozó lassújeleket számolnak fel a győri fővonalon.

Késéseket okozó – a lassan bejárandó pályarészekre figyelmeztető – úgynevezett lassújeleket számolnak fel a győri fővonalon a decemberi menetrendváltásig zajló munkálatok során – jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid közölte, mintegy 26 kilométeren végeznek pályakarbantartást a december 13-i menetrendváltásig a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, közel három kilométeren pedig megszüntetik vagy megelőzik a sebességkorlátozásokat. Ezzel 12 percnyi késést okozó lassújeleket számolnak fel a győri fővonalon.

A miniszter hozzátette, a MÁV szakemberei több mint tíz helyszínen dolgoznak Budaörstől Hegyeshalomig, egyebek mellett Bicskén, Tatabánya és Tata térségében, Almásfüzitőn, Komáromban, Győrben és Mosonmagyaróváron. Az őszi munkálatok során legalább nyolcezer tonna zúzottkövet mozgatnak meg, három váltóban pedig a faaljakat vasbetonra cserélik, és több helyen sínek cseréjét is elvégzik.

A miniszter felidézte, hogy az októberi vágányzárak idején már 1300 méternyi vágányon tisztították meg a zúzottkőágyazatot, négy váltóban alkatrészeket cseréltek, nyolcnál pedig hegesztéssel állították helyre a kopott részeket. Vitézy Dávid rámutatott, a lassújelek miatt elvesző percek egy forgalmas fővonalon a csatlakozásokat is veszélyeztethetik. A pálya karbantartásával csökkenhetnek a műszaki fennakadások, egyenletesebbé válhat a vonatok közlekedése, és az energiafelhasználás is mérséklődhet.

A tárcavezető közölte, a 2027-es költségvetés tervezetében a korábbi 30 milliárd forint helyett 80 milliárd forintot irányoztak elő a MÁV kisebb pálya- és állomásfelújításaira, köztük a sebességkorlátozások megszüntetésére.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG