4p

A magyar hatóságok tántoríthatatlan harcot folytatnak az elektromos cigarettákat árusító webshopok ellen is. A honlapblokkolás azonban az idők végezetéig is eltarthat, mert mindig születik egy új blokkolni való honlap.

Az illegális online szerencsejáték oldalak után és mellett a magyar hatóságok újabb kilátástalan harcba bocsátkoztak: ezúttal az elektromos cigarettákat árusító webshopokkal szemben. Tavaly nyáron jelentette be a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH), hogy szorosan együttműködik az Elf Bar elleni fellépés során. Az Elf Bar egy többféle ízben elérhető, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható, dohányzást imitáló eszköz. Egyszerű használata és kompakt kiszerelése miatt vált népszerűvé, főleg a fiatal korosztály körében.

Az SZTFH oldalán pedig sorra jelennek meg az elmúlt hetekben a websopok honlapjainak blokkolását kihirdető határozatok. Például ez:

Ismeretlen ügyfél tekintetében a slukk.com domain és aldomainjei ügyében hozott hatósági eljárást megindító végzés hirdetményi közlése. Az SZTFH tárgyi ügyben a végzéssel az ügyfél által üzemeltetett slukk.com domain és aldomainjei ügyében a hatósági eljárás megindítása mellett döntött. 

Meg ez:

 A végzéssel az ügyfél által üzemeltetett vapeglobalsource.com domain és aldomainjei ügyében a hatósági eljárás megindítása mellett döntött, de annak kézbesítése akadályba ütközött.

A honlap nevében szereplő vape is egy elektromos cigaretta, másnéven manórúd. Ezeknek a termékeknek kismillió változata van. A hatóság döntést hozott többek között még az

  • oxygain.eu,
  • ezigivape.com,
  • elfbarking.eu,
  • ecigionline.com és az
  • elfbars.hu

oldalak ellen is. A határozatok visszatérő eleme, hogy az ügyfél ismeretlen, kézbesíteni sem lehet a dokumentumokat. Ahogy pedig az oldalak nevéből is látszik, apró módosításokkal milliószámra tudnak szaporodni, ha az egyiket blokkolja a hatóság, akkor új névvel másik kettő nő ki belőlük az online világban.

Nem csak értékesíteni tilos az ilyesmit az interneten, hanem venni is. Fotó: Depositphotos
Nem csak értékesíteni tilos az ilyesmit az interneten, hanem venni is. Fotó: Depositphotos

A slukk.com például még elérhető. Saját bevallásuk szerint az a céljuk, hogy kiváló minőségű termékeket kínáljanak versenyképes áron, miközben kiemelkedő ügyfélszolgálatot biztosítanak. Vásárlói visszajelzések alapján szerintük a webshop megbízható, gyors szállítást és kiváló minőségű termékeket biztosít, ami hűséges vásárlói bázist épített ki. Ugyanakkor nem csoda, hogy a magyar hatóságok számára az ügyfél ismeretlen, mert a webshop általános szerződési feltételeiből sem derül ki, hogy milyen cég áll a honlap mögött.

A media1.hu tavaly októberben írt arról, hogy a jogsértő honlapok blokkolására eddig is volt lehetősége például a Szerencsejáték Felügyeletnek, amely már a 2021-ben létrejött SZTFH-n belül működik. A hatóság weboldalán jelenleg is hosszú lista van a tiltott szerencsejátékok miatt blokkolt honlapokról. Az SZTFH alá tartozik a dohányügyi felügyelet is, az új törvény pedig kitér azoknak a honlapoknak a blokkolására is, amelyekkel jogosulatlan dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet valósítanak meg. A blokkolt honlapok tulajdonosai az intézkedést a közigazgatási bíróságon támadhatják meg, de kevesen élnek a lehetőséggel, mert ezzel felfednék kilétüket.

A GVH pedig tavaly arról számolt be, hogy 38,7 millió forint bírságot rótt ki a szlovákiai Párkányban bejegyzett Bensons Europe s.r.o.-ra. A vizsgálat során azért is szankcionálták a céget, mert az az ideiglenes intézkedést megkerülve, a Magyarországon lekapcsolt tárhelyről egy másik szolgáltatóhoz átirányítva folytatta tovább a webáruház működtetését. Az pedig egy tavaly szeptemberi hír volt, hogy a NAV különleges egysége lecsapott egy Németországból érkező Elf Bar-szállítmányra. A manórudak a feketepiacon akár 700 millió forintot is érhettek volna. A megrendelő ellen elfogatóparancsot adtak ki. Ebből is látszik, hogy milliárdos piacról van szó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!