2p

Az Európai Parlament keddi déli, rendkívüli ülésén beszélt video kapcsolaton keresztül.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 10 perces videobeszédet mondott az Európai Parlament keddi ülésén, aminek az elején
az orosz invázió legújabb keddi akciójáról szólt:

"Az oroszok polgári célpontokat is lőnek folyamatosan, ma Harkov főterét, a Szabadság teret lőtték, több békés civil meghalt, tegnap 16 gyerek vesztette életét, pedig Putyin azt hazudja, hogy polgári célpontokat nem támadnak" - mondta.

"Van, akinek közülünk ez a mai nap az utolsó az életében. De az ukránok készek a legdrágábbat, az életüket is feláldozni a szabadság és a függetlenség érdekében."- mondta, miközben az angol szinkrontolmás hallhatóan elsírta magát, hangja többször is megbicsaklott.

Szívhez szóló beszédet mondott az EP-ben (fotó: MTI)
Szívhez szóló beszédet mondott az EP-ben (fotó: MTI)

Zelenszkij megköszönte a külvilágnak, különösen az európai országoknak, az Európai Uniónak és az Európai Parlament tagjainak, hogy eddig is kiálltak Ukrajna függetlensége mellett. Ennek az ismételt és még határozottabb megerősítését kérte mindegyikőjüktől.

"Erősítsék meg, hogy nem hagyják magára Ukrajnát, nem hagynak magunkra minket, ukránokat!" - mondta.

Ezután azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna és az ukránok most a túlélésért küzdenek.

"Az élet legyőzi a halált az orosz támadásban. Nem tör meg mindket senki és semmi. Mi ukránok vagyunk. Éljen Ukrajna!" 

- zárta szavait, majd pár másodperc múlva - amikor már az EP épületében lévő összes képviselő és az uniós vezetők is felállva tapsoltak, ökölbe szorította a kezét és intett egyet. Ezután még több percig tartott a taps.

Előzőleg Roberta Matsola, az EP társelnöke négy pontot határozott meg, amiben egységesen kell fellépni az orosz agresszióval szemben.

1. Európának ki kell lépni az orosz gázfogságból és saját energiaellátást kell megvalósítani

2. Be kell fagyasztani az orosz oligarchák pénzét, nem kaphatnak útlevelet és vízumot Európába

3. Jelentősen növelni kell az európai védelmi kiadásokat

4. Még erősebben kell fellépni az orosz dezinformációs kampány és hazugságok ellen

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!