3p

A hallgatók elmondásai szerint előbb emlékeztetett egy rossz kiképzőtáborra, mint egy gólyatáborra.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki Kara legendás arról, hogy meglehetősen szerény számban fordulnak elő nők az intézmény falai között. Ennek ellenére az Eduline hallgatói beszámolókra hivatkozva azt írta, hogy a BME VIK bodajki, augusztus 14-e és 17-e között tartott gólyatáborában egészen minősíthetetlenül bántak a gólyákkal. Például:

  • tűző napon gyalogoltatták a gólyákat a táborba egy órán keresztül,
  • kézben cipeltették velük a gurulós bőröndöket,
  • csak magázódni lehetett,
  • első este csak későn kaptak enni,
  • emellett első este a gólyák összes táskáját kipakoltatták, és elvették még a gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat is.

Érthetetlen, ami történt
Érthetetlen, ami történt
Fotó: Facebook

Sőt, a hallgatói beszámoló szerint nem csak hogy kipakoltatták a táskákat, de minden egyes ruhát is kirázattak, még az alsóneműket is. A táborba hozott ételt-italt kidobatták, az elkobzott gyógyszereket este kellett kérni, ha szükség volt rá.

A biztonsági szolgálat mindenkin kötelező testi motozást is végzett.

A beszámolók szerint a szobák koedukáltak voltak, 13 fiúra jutott 1- 2 lány, mindemellé mindegyik szobában két-két felsőbbéves aludt a földön, hogy „testükkel megakadályozzák” a mosdóba való kijutást, amire külön szabály vonatkozott.

„Külön mosdószünetek voltak. Napi max 3. Egy perc után üvöltve jöttek, hogy menjenek ki az emberek, jönne a következő csapat. A fürdés sem volt sokkal jobb. Fiúknak 2, lányoknak 5 percük volt. Stopperrel mérték. Ebbe beletartozott a tusolás, a fogmosás, a mosdózás és az öltözködés. Végig egy piros baseballütővel ütötték a falat és a zuhanyfülkéket, üvöltöztek, hogy siessünk, mindenki ránk vár. Nagymosdózni tilos volt, esélyed sem volt rá, mindig verték a fülke ajtaját”

- írta az egyik diák.

A tábort leginkább az izzadtságszagú, céltalan, ócska, proli szívatás jellemezte. A szervezők még a spontán csoportosulásokat is megakadályozták, sőt, arra is akadt példa, hogy az alvó gólyákat lefényképezték és a képeket kivetítették az egész tábor előtt.

A megalázó bánásmód miatt többen korábban hazamentek.

A BME VIK gólyatáborából származott egyébként az a bomba ötlet is, hogy kitiltják az óvszereket, amellyel kapcsolatban Radács Kristóf, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke azzal érvelt, hogy a fogamzásgátlás helyett inkább a szex elkerülését tartja eredményesnek.

Az Eduline az esettel kapcsolatban megkereste a BME-t és a szervezőket is. Választ egyelőre nem kaptak, arra viszont emlékeztettek, hogy a BME VIK gólyatáborában nem először fordulhatott elő, hogy embertelen, megalázó módon bánnak az elsőévesekkel, ahelyett, hogy kellemes élményt szereznének nekik az egyetemkezdés előtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!