Egyre több magyar egyetem indít mesterséges intelligenciát oktató képzést, de van olyan általános iskola, ahol a tanárok több órás AI-képzésen vettek részt, ugyanis az általános és középiskolákban úgy terjed a mesterséges intelligencia használata a diákok és tanárok körében, akár egy fertőzés.
A generatív mesterséges intelligencia platformok ugyanis valóságos forradalmat okoztak a ChatGPT közel három évvel ezelőtti nyilvános megjelenése óta az iskolákban - még akkor is, ha továbbra is aggodalomra ad okot az egyenlőség, a magánélet védelme és a diákok kritikai gondolkodásának romlása.
Az óvodától kezdődően a 12. osztályig folyamatosan alakulnak át a tanítási és tanulási gyakorlatok. De a mesterséges intelligencia mellett is megőrizhető a kritikai gondolkodás és a kreativitás – írja Michael G. Kozak, a Drexel Egyetem docense a The Conversation hasábjain, aki ugyan a tengerentúli helyzetről számol be, de mint tudjuk, itt Európában és Magyarországon sem különb a helyzet.
Fotó: Depositphotos
„Az oktatás területén akár már 2025 szeptemberétől elindulhat az AI-ismeretek átadása a magyar általános iskolákban” –
jelentette ki Palkovics László kormánybiztos a napokban, aki szerint ehhez nem feltétlenül szükséges a tanterv módosítása, elegendő, ha a pedagógusok megfelelő eszközöket kapnak. A Publicis Groupe Hungary és a GKID Research & Consulting által készített eddigi legátfogóbb magyar mesterséges intelligencia (MI) kutatása szerint hajmeresztő, mennyire terjed az AI-használat a magyar diákok körében.
A tanárok kezdik látni az AI előnyeit
Amerikában a ChatGPT 2022 végi nyilvános megjelenése után néhány nagyobb iskolakörzetben eleinte betiltották a mesterséges intelligencia használatát a csalásokkal kapcsolatos aggodalmak miatt. Ugyanakkor a diákok AI által támogatott kereső- és chatbotokat használtak házi feladataikhoz és az unalom elűzésére, vagy viccnek szánt tartalmak létrehozására, tevékenységek tervezésére, esetleg egészségügyi tanácsokért. A diákok tanárainak és szüleinek többsége nem tudta, hogy a diákok használják a technológiát.
A docens a Drexel Egyetemen végzett munkája során azt tapasztalta, hogy 2023-ban a diákok még féltek a mesterséges intelligencia használatától a tankerületeikben bevezetett tiltó szabályozások miatt. Ám a tanulók úgy leplezték az AI használatát, hogy arra kérték: tegyen hibákat a feladataikba.
Mindeközben az AI-jal kapcsolatos kezdeti aggályaik ellenére a tanárok közel 60 százaléka ma már beismeri, hogy mesterséges intelligenciát használ az órák megtervezéséhez, a szülőkkel való kommunikációhoz és az osztályozáshoz.
Bár továbbra is aggódnak a diákok csalásai miatt, de a túlterhelt tanárok rájöttek, hogy az AI időt takaríthat meg számukra, és még a tanítási teljesítményüket is javíthatja. Azok a tanárok ugyanis, akik hetente használnak mesterségesintelligencia-eszközöket, átlagosan heti 5,9 órát takarítottak meg, amit aztán a diákokra fordíthattak.
Magyarországon öt éve dübörög az AI-képzés
- 2025-ben lett ötéves Magyarország első AI ipari tanszéke, az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszéke, most pedig új Mesterséges Intelligencia mesterszakot indít az egyetem. Az ELTE mesterséges intelligencia és technológiai jogi szakjogász képzése 3 féléves és 260 ezer forint/félév.
- A Debreceni Egyetem Informatikai Kara 2025 februárjában egyéves AI-szakember képzést indított angol nyelven, melynek tandíja 3 millió forint/félév, de még a jelentkezéshez is kellett 150 dollár.
- A Budapesti Corvinus Egyetem Mesterséges intellingencia a gazdaságban című képzése a 2025-ös tanévben hat alkalmasak (60 óra), és még mindig várják a jelentkezőket. Early bird-del 306 ezer forint/félév, egyébként 360 ezer forint/félév.
- A Metropolitan Egyetemen Üzleti és pénzügyi mesterséges intelligencia tanácsadó képzése magyar nyelven szintén 2 féléves, és 930 ezer forint/félév.
- A Pannon Egyetem Mérnöki Karán mesterséges intelligencia megoldásokat fejlesztő adat- és rendszertudományi szakmérnök és szakember képzése 2 féléves, és 500 ezer forint/félév.
- A Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyéves képzése 350 ezer forint félévenként.
- Az Óbudai Egyetem 7 napos AI Automatizációs szakemberképzése, valamint a 6 napos Generative AI Bootcamp képzése egyaránt 490 ezer forintba kerül.
- A KÜRT Akadémián a szeptemberben induló 11 alkalmas (84 órás) képzés 1 480 ezer forint + ÁFA.
Új tanítási módszerek nyílhatnak meg
Az oktatási szakértő tehát azt javasolja hallgatóinak, hogy használják az AI-t, mert nem bölcs dolog figyelmen kívül hagyni az oktatásban megjelenő új trendeket. Úgy véli, hogy az előnyök meghaladják a hátrányokat, és a diákokat meg kell tanítani a technológia etikus használatára, és védőkorlátokat kell bevezetni, például a mesterséges intelligenciát forrásként kell feltüntetni.
A szószólók szerint a mesterséges intelligencia pozitív irányba változtatja meg az oktatást, mivel arra kényszeríti a tanárokat, hogy további módszereket találjanak a diákok számára a tananyag megértésére. Azoknak a diákoknak, akik túlságosan támaszkodnak a ChatGPT-re, számos stratégiát kínálnak, például szóbeli prezentációkat, projektalapú tanulást és a diákok legjobb munkáiból álló portfóliók készítését.
Erre példát is említ: a diákoknak be kell számolniuk valamiről, amit feladatként létrehoztak, megvalósítottak vagy fejlesztettek. Ilyen lehet például egy kis híd építése, amely bemutatja, hogyan hatnak az erők a szerkezetekre, képek vagy videók, amelyeken a diákok vízmintavételi eszközzel ellenőrzik a szennyezést, vagy egy közösségi kert tervezése és ültetése.
A mesterséges intelligencia előállíthatja a projekt megvalósításához szükséges lépéseket, de a munkát valójában a diákoknak kell elvégezniük.
A tanárok az AI-t a diákok érdeklődésére szabott órák megtervezésére, a szövegek többnyelvű lefordítására és a hallássérült diákok beszédének felismerésére is használhatják. A mesterséges intelligenciát az oktatók arra is használhatják, hogy azonnali visszajelzést nyújthassanak a diákoknak, vagy tanulási hiányosságaik azonosítására is jó.
Sok tanár már AI-t használ a diákok empatikus készségeinek fejlesztésére is. Egy AI-kutató például arra ösztönzi az oktatókat, hogy a mesterséges intelligenciát ugródeszkaként használják, hasonlóan a dzsesszzenészek improvizációjához, az új lehetőségek kibontakoztatásának egyik módjaként.
Változó nézőpontok a mesterséges intelligenciáról
Néhány korai tanulmány még aggodalmat keltett azzal kapcsolatban, hogy a generatív mesterséges intelligencia kényelme rontja a diákok tanulási képességeit és aláássa a kritikai gondolkodási készségeiket.
De lassan az oktatók kezdik megváltoztatni a mesterséges intelligenciát használó diákokkal kapcsolatos nézőpontjukat, különösen azért, mert felismerik a saját munkájukban érzékelhető előnyeit. Azt is kezdik felismerni, hogy a mesterséges intelligencia nem fog egyhamar eltűnni – és hogy jobb megtanítani a diákjaiknak a használatát, mintsem magukra hagyni őket.