4p

A többségnek továbbra sem elég a havi bevétele ahhoz, hogy abból kigazdálkodja a beiskolázással járó kiadásokat.

A családok közel kétharmada arra számít, hogy idén többe kerül a gyerekek beiskolázása, mint tavaly – derül ki az Erste Magyarország 16-59 éves népességét reprezentáló, 300 fő megkérdezésével készült felméréséből. A legtöbben 20 ezer és 50 ezer forint közötti összeggel kalkulálnak gyermekenként, ugyanakkor a szülők jelentős része, mintegy ötöde szerint a költségek elérhetik akár a 100 ezer forintot is, további 6 százalék pedig még ennél is nagyobb kiadással számol. A kisebb, 6-10 éves gyerekek beiskolázása valamivel kevesebbe kerülhet, az ő szüleik közül a legtöbben 20 ezer és 30 ezer forint közötti költéssel kalkulálnak, míg a nagyobb, 10-18 évesek esetében a 30 ezer és 50 ezer forint közötti összeg a jellemzőbb. 

A beiskolázással kapcsolatos legnagyobb kihívást az anyagiak jelentik – a lehetséges válaszok közül ezt a szülők csaknem kétharmada megjelölte. A tanévkezdésig mindent beszerezni a válaszadók közel felének jelent nehézséget. Az információk összegyűjtése a szükséges eszközökről a szülők harmadának okoz gondot, de negyedük még a füzetek és könyvek becsomagolását is nehezítő tényezőnek érzi ebben az időszakban. Az iskolakezdés a szülők 69 százalékának (az azonos témában készült tavalyi felmérésben 73 százalék) jelent érzékelhető mértékű pénzügyi terhet, és további 6 százalék (tavaly 8 százalék) nyilatkozott úgy, hogy az elvárt minimumot sem fogja tudni előteremteni. Ezzel szemben a szülők 24 százaléka (tavaly 19 százalék) válaszolta, hogy nem különösebben vagy semmilyen problémát nem okoz anyagilag az iskolakezdés. 

A kiadások típusai közül az írószerek (58 százalék) szerepelnek az első helyen, a taneszközök (57 százalék), mint például a vonalzó és a körző a második helyen, míg a top 3-ba a füzetek (56 százalék) kerültek még be. Sportfelszerelés és táska vásárlásával 46 százalék tervez. A szülők a beszerzendőket elsősorban papír-írószerboltban (57 százalék) vásárolják meg, de alig vannak kevesebben (56 százalék) azok, akik a nagy hipermarketekben szerzik be a szükséges dolgokat. Kit jobban, kit kevésbé, de összességében a szülők 60 százalékát nyomasztja az érzés, hogy meg kell oldania a tanévkezdéssel kapcsolatos feladatokat, 21 százalék viszont egyáltalán nem érzi ezt tehernek.

Évről évre egyre drágább az iskolakezdés
Évről évre egyre drágább az iskolakezdés
Fotó: Depositphotos

A válaszadók 43 százaléka (tavaly 35 százalék) gondolja úgy, hogy a rendszeres havi bevételeiből ki tudja gazdálkodni a költségeket. Ugyanilyen arányban vannak azok, akik már hamarabb elkezdenek félretenni a várható kiadásokra (tavaly még 54 százalék), illetve sokan – például önkormányzatoktól, alapítványoktól, rokonoktól és barátoktól kapott – támogatásból, valamint kölcsönből teremtik elő a hiányzó összeget. A szülők 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a korábbi években vett már fel hitelt a tanévkezdés finanszírozására – és kétharmaduk várhatóan idén is így tesz. A hitelfelvételben gondolkodók nagy többségének különösen fontos az alacsony kamat és törlesztőrészlet, de az egyszerű igénylési folyamatot is sokan preferálják.

A tanévkezdés költségeinek előteremtéséhez, a családi költségvetés egyensúlyának fenntartásához nyújt segítséget a pár kattintással igényelhető részletfizetési lehetőség, az Erste EasyPay. Részletfizetésre a 20 ezer forintot meghaladó költések esetén van lehetősége a meglévő hitelkártyával vagy folyószámlahitellel rendelkező ügyfeleknek, akik így egyenlő részletekben fizethetik vissza kiadásaikat a hitelkeretük terhére. A szolgáltatást a George mobilapplikációjában vagy webes felületén, a költések könyvelését követően lehet igényelni. A szolgáltatással ráadásul most három hónapon át kamatmentesen, egy egyszeri 490 forintos díj megfizetésével lehet átmeneti segítséghez jutni, és abból akár a beiskolázás költségeit állni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!