2p

Összeomlik a magyar egészségügy?
Mennyi pénz hiányzik a rendszerből?
Mitől lesznek rövidebb várólisták?
Csak a magánegészségügyre számíthatunk?
Online Klasszis Klub élőben Rékassy Balázzsal

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. szeptember 4. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Sorra állnak ki a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatója mellett, többek között Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere is. 

"Kiállok Mészáros Csaba, a Madách Imre Gimnázium felmentett igazgatója mellett! Az igazgató úr nem tett mást, csupán kiállt a náluk már régóta eredményesen működő szabályozás mellett, amit a kormány újabb központosító intézkedése szétbarmolt volna.

Ezért rúgták ki, ez pedig nem más, mint politikai bosszú.

Itt már nem kicsinyességről van szó, hanem egy nagyon veszélyes üzenetről: nem érdekelnek a szakmai érvek, hajtsd végre csendben, amit kitaláltam, mert különben véged" - írja Facebook-posztjában Niedermüller.

Majd így folytatja.

"A fiataloknak nem ezt kellene látniuk az iskolákban, sőt sehol senkinek sem kellene ilyet átélnie. A kormánynak azonban nem számít semmi, az sem, hogy néhány napon belül kezdődik a tanév, az sem, hogy egy olyan vezetőt küld el, aki 24 éve sikeresen vezette az iskolát. A Madách évek óta egyike az ország legjobb középiskoláinak. És ki érkezik majd a helyére? Valaki, akinek a legnagyobb erénye, hogy kérdés nélkül végrehajtja Pintér Sándor minden agymenését? Ennek a történetnek is a szabad oktatás, a diákok és a szülők a legnagyobb vesztesei. Mint mindig, amióta Fidesz rátenyerelt az oktatásra is.

Erő, tekintély és vakfegyelem. Az, aki úgy gondolja, hogy a rendfenntartásban működő alapelvek megfelelnek az iskolákban is, nem lehet felelős gyermekeink jövőjéért.

El a kezekkel a Madáchtól, el a kezekkel az iskoláinktól, el a kezekkel a gyermekeinktől!"

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!