Legkésőbb július 22-ig kell a szülőknek az iskola felé jelezni a gyermek sajátos neelési igény (SNI) állapot fennállását, hogy az információ szerepeljen az oktatási nyilvántartásokban és jogosultak legyenek az iskolakezdési támogatásra – hívta fel a figyelmet Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter.
Az SNI tényét az iskolakezdési támogatáshoz igazolni kell, erről a Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottsága szakértője állítja ki a véleményt. Ennek alapján kell a szülőnek a sajátos nevelési igényt annak a köznevelési vagy szakképző intézmény felé kell bejelentenie, ahol a gyermek tanul vagy ahol szeptemberben a tanulmányait megkezdi – írja az MTI.
Az iskolakezdési támogatáshoz a SNI-re vonatkozó adatot a Magyar Államkincstár az Oktatási Hivataltól, illetve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivataltól kapja meg.
„Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a gyermek, tanuló nem szerepel az előzőekben megjelölt két hivatal által átadott adatok között, úgy abban az esetben az iskolakezdési támogatásnál nem lesz figyelembe véve. A Magyar Államkincstár a szülő jelzését nem fogadhatja be” – figyelmeztet a tárcavezető
Fotó: DepositPhotos.com
A Magyar Államkincstár ugyanis az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal július 24-éig átadott adatai alapján szerez tudomást az SNI fennállásáról.
A Tisza-kormány egy teljesen új rászorultsági rendszer felállítása helyett olyan, már meglévő jogosultságokhoz kötötte az iskolakezdési támogatást, amelyek esetében az állam korábban már megállapította a rászorultságot: ilyen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény. A támogatás tehát automatikusan jár azoknak a gyermekeknek, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Emellett jogosultak lesznek rá az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermekek, a sajátos nevelési igényű tanulók, a Dobbantó programban és a műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok, valamint az egyszülős családokban nevelkedő gyerekek, a gyermekvédelmi intézményekben vagy nevelőszülőknél élő gyermekek is.
támogatás összege gyermekenként 100 ezer forint, melyet két részletben fizetnek ki. Az első, 50 ezer forintos összeget a Magyar Államkincstár augusztus 24-ig utalja el a jogosultaknak, a második, szintén 50 ezer forintos részlet novemberben érkezik, utalvány formájában és ezt is kizárólag iskoláztatási célokra lehet majd felhasználni.
Becslések szerint mintegy 400 ezer gyermek kapja meg a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást.

