2p

És ez az állapot még hónapokig tarthat. 

Már hat hete mulasztásos jogsértésben van az Orbán-kormány, de ez annyira nem zavarja, hogy kifogásokat sem keres - írja a HVG. Emlékeztetve, a kormány magának szabta a határidőt, amit nem tart be. Eszerint “legkésőbb 2024. június 30-áig beszámol az Országgyűlésnek az Intézmény létesítésével kapcsolatos beruházás előkészítéséről és a megvalósítás tervezett költségeiről.”  

Ráadásul a máig meg sem kezdett beruházás terveiről beszámoló határidejét egyszer már kitolták – másfél évvel. Eredetileg a beruházás, vagyis a kínai Fudan Egyetem budapesti intézményének működtetésére létrejött Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról szóló 2021-es törvényben a beszámoló határideje 2022 év vége volt. 

Mikor közeledett a határidő, decemberben a kormány bármiféle magyarázat nélkül, egy vegyes törvénycsomagba rejtve átírta a dátumot 2024. június 30-ra. Pedig úgy tűnt, a kabinet nem tett le a beruházásáról, sőt Orbán Viktor az évzáró, december 21-i kormányinfón a kínai állami tévé kérdésére jelezte, még mindig napirenden van a budapesti Fudan Egyetem ügye, mert “ott akarunk lenni a keleti világgazdaságban, ehhez nyelv, tudás és kapcsolatok szükségesek.” 

Csak terv marad?
Csak terv marad?
Fotó: ITM

Ám két hónappal később, egy 2023 február végi kormányinfón rákérdezett a HVG, hogy akkor mégis mi van a beszámolóval és a beruházással, mire Gulyás Gergely miniszter közölte, pillanatnyilag jegelik. Mint mondta, a Fudan Egyetem egyelőre a beruházási stop áldozata lett (…) ott nem zajlik tervezés, és nincsen semmilyen előrelépés.”

Ez a helyzet azóta sem változott. A HVG kérdésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ csupán annyit közölt, hogy ez az állapot még hónapokig tarthat. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!