2p

Szokatlan kérdőívet kellett kitölteniük az egyik székesfehérvári gimnázium tanulóinak. Hogy ki rendelte azt meg, arról nincs információ.

Egyebek mellett arra kellett válaszolniuk, mennyire kedvező vagy kedvezőtlen a véleményük a NATO-ról, a Magyar Honvédségről, vagy éppen Orbán Viktorról – értesült a Népszava. Arra is rákérdeztek a középiskolásoknál, dolgozik-e valamelyik családtagjuk a médiánál vagy van-e olyan rokonuk, aki tagja valamilyen politikai pártnak. A felmérés készítői azt is tudni akarták, az adott diák mennyire büszke arra, hogy magyar. Mitől érzi magát a legbüszkébbnek, valamint mennyire tartja fontosnak, hogy Magyarországnak erős hadserege legyen és megfontolná-e csatlakozását a honvédséghez.

Talán a tüntetésekhez van köze? Fotó: Mfor/Dobos Zoltán
Talán a tüntetésekhez van köze? Fotó: Mfor/Dobos Zoltán

Arról nincsenek információk, hogy ki rendelte meg a felmérést. A lap érdeklődött a Honvédelmi és a Belügyminisztériumnál is, ám érdemi választ nem kaptak. Annyit sikerült kideríteni a tankerülettől, hogy az iskola vezetője saját hatáskörben döntött. Az intézményvezető a lapnak annyit árult el, hogy kutatás célja a fiatalok honvédelmi ismereteinek vizsgálata, de hogy ki rendelte meg a felmérést és kik fogják kiértékelni a válaszokat, nem volt hajlandó elárulni. Annyit még sikerült tőle megtudnunk, a felmérés elvégzésével kapcsolatban iskolán kívülről kaptak megkeresést.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a lapnak elmondta: elképzelhető hogy valójában a miniszterelnök népszerűségét szeretnék felmérni az elmúlt hetek tanár-diák megmozdulásai után.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!