2p

A szülők hónapokon át titokban rögzítették a 9 éves Emma mindennapjait, így derült ki, hogy minek tette ki tanára. Az egyik iskolából kirúgták a tanárt, a másik néhány településsel arrébb felvette. 

Júniusban az RTL Híradó mutatta be annak a Fejér megyei kislánynak a kálváriáját, akit tanára hónapokon át verbálisan bántalmazott. Mindez addig fajult, hogy a 9 éves kislány véget akart vetni az életének. A tanár válogatott fenyegetésekkel tette pokollá Emma életét: többször kilátásba helyezte, hogy ha nem viselkedik jól, elviszi a gyámügy, de olyan is előfordult, hogy azt mondta neki, hogy úgy kidobja a teremből, hogy eltörik keze-lába.

A szülők diktafont tettek a kislány táskájába, két és fél hónapon át titokban rögzítették Emma mindennapjait. A család hiába jelezte a problémát az intézmény vezetőjének, később a tankerület vezetőjét is hiába kérték, hogy segítsenek új iskolát találni a kislánynak. A tankerület nem is válaszolt a megekeresésre. Végül az oktatási jogok biztosának segítségével találtak új iskolát Emmának. Vizsgálat is csak azután indult, hogy az ország megismerte Emma ügyét: a Dunaújvárosi Tankerületi Központ június végén elbocsátotta a tanárt.

Bár az ügy nagy hullámokat vert, az RTL Híradó hétfő este arról számolt be, hogy a kislányt terrorizáló pedagógus újra taníthat, az édesanya szerint pár településsel arrébb kapott munkát. Arról is beszélt, hogy akkor lenne nyugodt, ha a tanító soha többé nem foglalkozhatna gyerekekkel.

Azt mondja, csaknem 2 tucat levelet írt, hogy megismerhesse az ügy kivizsgálásáról készült jegyzőkönyveket, de érdemi választ idáig senkitől sem kapott. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!