Kapitány István a kinevezést méltatva kiemelte, hogy Ságodi Attila a stratégia, a vállalatvezetés és az energiaszektor területén szerzett több mint 25 éves tapasztalatával, valamint a nukleáris technológiák terén felhalmozott mélyreható szakértelmével kivételesen felkészült a Paks II. projekt következő, kritikus szakaszának irányítására. Az új cégvezető pályafutása során számos nagyszabású stratégiai, szabályozási, irányítási és működési átalakítási program sikeres megvalósítását vezette komplex üzleti és iparági környezetben.
„Meggyőződésem, hogy a projektet magas szakmai színvonalon, feddhetetlen integritással és erős felelősségtudattal fogja vezetni. Elvárom tőle, hogy biztosítsa az átlátható irányítást, a költséghatékony projektmegvalósítást, valamint a nukleáris biztonság, a minőségbiztosítás és a szabályozói megfelelőség legmagasabb szintű érvényesülését” – fogalmazott a bejelentésben a miniszter.
A szakemberváltás hátterében az állami vállalatoknál elrendelt átvilágítási és felülvizsgálati folyamatok állnak, amelyek célja a nagy beruházások költséghatékonyságának és transzparenciájának növelése. Ságodi Attilától – aki korábban többek között a KPMG és az EY energetikai tanácsadási üzletágait is vezette – a projekt lendületes és szigorúan ellenőrzött továbbvitelét várja a kormányzat.


