1p

Több mint 2500 pályázó jelentkezett az Otthon Melege Program hűtőgép- és fagyasztócsere alprogramjára a dél-dunántúli régióban, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a nyugdíjasok és nagycsaládosok kedd reggel 9 óráig pályázhattak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A közlemény szerint a nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban, akik július 21-én reggel 8 és 9 óra között nyújthatják be pályázataikat.

A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon keresztül lehetséges - áll a közleményben. A július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program teljes keretösszege 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.

A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!