2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A törvényben -az inflációhoz rögzített - nyugdíjemelés jövőre egy átlagnyugdíjas esetében havi 3500 forintot fog jelenteni.

Sneider Tamás, jobbikos képviselő eredetileg arról érdeklődött, hogy milyen lépéseket kíván tenni Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere annak érdekében, hogy a férfiak számára is elérhető legyen a méltóságban megélt nyugdíjas lét. A miniszter helyett válaszoló Rétvári Bence meglehetősen messziről, a nyugdíjemelésektől kezdte válaszát

Rétvári felidézte, a kormány vállalta, hogy megvédi a nyugdíjak értékét. A járandóságok 2010-hez képest így - az idei emelést is figyelembe véve - már 29,8 százalékkal emelkedtek, emellett a nyugdíjak vásárlóértéke 10 százalékkal nőtt. Ez utóbbi annak köszönhető egyébként, hogy a kormány az eredeti vállalását túl is teljesítette, hiszen a korábbi években néhány alkalommal "sikerült" a ténylegesnél nagyobb inflációval tervezni, és emelni. Vagyis a pénzromlás tényleges üteménél nagyobb mértékű lett az emelés. 

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Rétvári szerint ha minden, a nyugdíjasok számára kifizetett ellátást figyelembe veszünk, akkor az átlagnyugdíj ma már 130 500 forintra rúg. A jövő évi prognózis alapján ezt 2019-ben további 2,7 százalékkal fogják emelni a költségvetési törvényjavaslat elfogadása esetén. Ezzel az átlagnyugdíj 3500 forinttal 134 ezerre nő majd.

Az államtitkár válaszából az is kiderül, hogy

  • a 2017-es nyugdíjprémium 24 milliárd forintot juttatott a nyugdíjasoknak, 
  • három alkalommal adtak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, összesen 81 milliárd forint értékben, 
  • a 2016. novembertől 2018. márciusig terjedő időszakban 129 milliárd forint összegű nyugdíj-kiegészítést, nyugdíjprémiumot és egyéb juttatást utaltak ki. 

A nők esetében bevezetett 40 év munkaviszony után elérhető kedvezményes nyugdíj elsősorban családpolitikai intézkedés Rétvári válasza szerint. Az államtitkár ezt követően kitért arra, hogy a 2012-től megvalósult profiltisztításnak köszönhetően sikerült biztosítani a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer hosszútávon, megfelelő színvonalon történő fenntartását. Sarkalatos törvény rögzíti, hogy öregségi nyugdíjat csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet megállapítani. 

Vagyis ezek alapján - bár Rétvári konkrétan nem írta le - a férfiak esetében minden maradhat úgy, ahogy jelenleg is van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!