3p

Tovább nőtt a belföldi úti célok népszerűsége Magyarországon, az idén ismét a Balaton és Horvátország a "sláger" - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) által készített felmérésből.

A felmérésből kiderül, hogy nőtt a csak belföldi utazást tervezők aránya, az idén a megkérdezettek 73,2 százaléka tesz csak belföldi utazást. Ezzel párhuzamosan csökkent a mind belföldi, mind külföldi utazást tervezők aránya.

A belföldi főutazások minden eddiginél magasabb arányban irányulnak a Balaton régióba. Míg 2005-ben ez az arány 38 százalék volt, addig 2006-ban már 40,3, 2008-ban 47,2, tavaly 38,1, az idén pedig 56,7 százalék. A külföldi utazásoknak továbbra is Horvátország a legfőbb úti célja - közölte az MT Zrt.

A felmérés szerint várhatóan nőni fog a belföldi utazások időtartama, egy belföldi utazás átlagos időtartama várhatóan 4,8 éjszaka lesz, míg tavaly 4,2 éjszaka volt. Emelkedik a fizetős szálláshelyet igénybe vevők aránya is a belföldi utazások esetében. A belföldi és a külföldi főutazások esetében is - az előző évek tendenciájától eltérően - a legfontosabb időpont az utazásra a július helyett az augusztus lett. A felmérésből kiderült az is, hogy az idén a lakosság 35,2 százaléka tervezi valamilyen fesztivál meglátogatását utazása alatt.

A MT Zrt. közlése szerint a magyar lakosság várhatóan 215 milliárd forintot fog nyári utazásaira fordítani, amely összeg 56,1 százalékát belföldi, 43,7 százalékát külföldi utazásra fogják költeni. Az év legfontosabb belföldi utazásaira várhatóan 82 milliárd forintot, külföldi utazásaira 65 milliárd forintot fognak fordítani az utazók. Utazásra a válaszadó háztartások terveik szerint háztartásonként átlagosan 126 ezer forintot terveznek elkölteni a nyári szezonban. Belföldi utazásra várhatóan átlagosan 81 ezer, külföldi utazásra átlagosan 204 ezer forintot költünk az idei nyáron.

A közlemény szerint a 2010-es főszezonra a magyar háztartások 46,1 százaléka tervez utazást. Ugyanakkor 1,6 százaléka még nem tudja biztosan, hogy a háztartásból ebben az időszakban fog-e valaki utazni, 52,3 százaléka pedig biztos benne, hogy egyetlen utazást sem fognak tenni. Tavaly az utazást tervezők aránya 51,8 százalék, a "nem tudja" válaszok aránya 1,2 százalék volt, 47,0 százalék pedig biztosan tudta, hogy nem utazik sehova abban az évben.

Azok, akik nem terveznek utazást, többségükben (79,1 százalék) anyagi okokra hivatkoztak. A további okok között az egészségügyi állapot (27,8 százalék), az életkor (14,7 százalék), valamint a családi okok (12,4 százalék) szerepeltek. Az utazást tervezők több mint nyolctizede belföldön (is) utazik, ezen belül 73,2 százalékuk csak belföldi, 13,3 százalékuk pedig belföldi és külföldi utazást is tesz.

A belföldi turizmus térnyerését jól illusztrálja, hogy egy kivételével valamennyi magyarországi turisztikai régió megelőzi a legnépszerűbb külföldi úti célt, Horvátországot - állapítja meg az MT Zrt.

A felmérés szerint az utazók között többségben vannak a városokban élők, valamint az átlagos vagy átlag feletti jövedelemmel rendelkezők. A belföldi utazások 35,7 százalékát - a tavalyi évhez hasonlóan - a Közép-Magyarországi régióban élők tervezik, de sokan kelnek útra a Közép-Dunántúli és az Észak-Alföldi régiókból is. Az előző évhez viszonyítva csökkent a Dél-Alföldről és Észak-Magyarországról utazást tervezők aránya.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!