2p

A kormány a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya bevezetésével a belföldi turizmus növekedését, az ágazat erősítését kívánja elérni - hangsúlyozta Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turisztikai főosztályvezetője szerdán a Turizmus és Profit 2011 szakmai konferencián, Budapesten.

A főosztályvezető emlékeztetett arra, hogy a turizmusfejlesztés keretét az Új Széchenyi Terv (ÚSzT)tartalmazza, amelyben az egészségipart, és ezen belül az egészségturizmust kitörési területként határozzák meg.

Nemes Andrea kifejtette, hogy a SZÉP Kártyát még az idén bevezetik a magyar piacra. A kártyakibocsátókkal szemben elvárás, hogy olyan országos lefedettséggel rendelkező gazdasági társaságok legyenek, amely már rendelkeznek tapasztalatokkal.

A SZÉP Kártya kibocsátónak a tevékenység megkezdését a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnál kell bejelentenie - mondta a főosztályvezető.

Kitért arra is, hogy a SZÉP Kártya a munkáltató által adható cafetéria elemek között is a legkedvezőbb, évente 300 ezer forint határig kedvezményes adózással lehet igénybe venni.

A főosztályvezető kiemelte, már megjelent a SZÉP Kártya kibocsátását szabályozó kormányrendelet.

Nemes Andrea hangsúlyozta, hogy a kártyával a szálláshelyhez kapcsolódó, a belföldi turizmust serkentő, az egészség megtartását segítő szolgáltatásokat lehet vele igénybe venni.

A konferencián a főosztályvezető beszélt arról is, hogy a tárcánál létrejött egy monitoring bizottság, amely figyelemmel kíséri a SZÉP Kártya helyzetét.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!