2p

A turizmusban mért visszaesés valamivel kisebb lett, mint amit korábban vártak, Magyarország a teljesítménye alapján a középmezőnyben helyezkedik el - mondta Kovács Miklós turizmusért felelős szakállamtitkár az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága keddi ülésén Budapesten.

Kovács Miklós szerint Magyarország megfelelően tudott reagálni a válság kihívásaira.

A szakállamtitkár előterjesztése szerint Magyarországon a világ átlaghoz hasonlóan alakul a külföldi turisták havi visszaesésének üteme, ugyanakkor Európával, valamint Közép- és Kelet-Európával szemben folyamatos javul az ország pozíciója.    Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke ezzel szemben azt mondta: nem igazán látható a turizmust érintő válságkezelés. Szerinte Magyarország inkább a sereghajtók között szerepel a versenytársakkal összehasonlítva.

Véleménye szerint a turizmus nagy bajban van, a jövő évi költségvetés elfogadásával kilátástalan helyzetbe kerülhet az ágazgat. Később jóval többe fog kerülni az ágazat rendbe hozása, mintha már most el kezdenék kezelni.

Ellenzéki felvetésekre Kovács Miklós elmondta, hogy számtalan tényező, így például a német turisták csökkenése, vagy az átlagos tartózkodási idő mérséklődése már a válság előtt megjelent, ezeket csak felerősítette a gazdasági krízis.

A szakállamtitkár megjegyezte, hogy a Magyar Turizmus Zrt. jövő évi marketing stratégiájában szerepel, hogy a tengerentúli piacok szinten tartásával forrásokat csoportosítanak át a környező hagyományos küldőpiacokra.

Arra a fideszes kérdésre, hogy a szállodafejlesztéseknél jelentkezett-e rendkívüli feszültség. Kovács Miklós azt mondta, nem tudnak olyan helyzetről, ahol az üzemeltetést vagy a fejlesztést a devizahitelek törlesztése ellehetetlenített volna.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!