3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tavalyi évben tapasztalt 6 százalékos csökkenés után az idén 3 százalékkal nőhet az európai úti célok vendégforgalma - ez derül ki a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) csütörtöki, az Európai Turisztikai Bizottságának második negyedéves jelentéséről szóló közleményéből.

A növekedés 2011-re – az alacsony bázishoz képest – felgyorsulhat, és valószínűleg elérhetőek a  2008-ban mért látogatottsági szintek.

Az előrejelzések szerint a világgazdaság jó úton halad a talpra állás felé, bár a szakemberek az év második felére a növekedés lassulását jelzik. Ebben fontos szerepet játszik számos országban a korábbi állami támogatások szűkülése, illetve megvonása. Ez a gazdasági gyengülés 2010-ben főleg az európai országokban fordulhat elő, tekintettel arra, hogy a pénzügyi feltételek számos országban megkövetelik a megszorító intézkedéseket, amelyek fékezik az egyébként is mérsékelt fellendülést.

Európa egyes régióit tekintve a január-áprilisi időszakban nagy eltéréseket mértek a szakemberek a turisztikai eredményekben: míg Nyugat- és Dél-Európában kismértékben nőtt a nemzetközi érkezések száma, a Magyarországot is magában foglaló Közép-Kelet-Európai régióban kismértékben, az Észak-Európai régióban pedig nagymértékben csökkent.

A  javulás nehézkességéért az izlandi vulkán kitörését tartják felelősnek a szakemberek, mivel a vulkáni hamu szétterülése az európai légtérben áprilisban és májusban az európai légitársaságoknak és az úti céloknak összesen 1,7 milliárd euró veszteséget okozott. Több mint 100 ezer járatot töröltek, amely összesen mintegy 6 millió európai turista utazását hiúsította meg. Ugyanakkor májusig bezárólag az európai régióban a szállodák foglaltságának mutatói lassú, de biztos javulásra utalnak.

A legutóbbi kutatások optimizmust sugallnak a közeljövőt illetően. Európa még mindig különösen vonzó úti cél lehet, többek közt az alacsony szobaáraknak, a magas minőségű szolgáltatásoknak és az általánosan leértékelt valutának köszönhetően.

Az euró és a font továbbra is jelentős gyengülést mutat a dollárhoz képest, ezért is nőhet a tengeren túlról érkezők száma Európa bizonyos részeiben, de emelkedhet az Európán belüli utazások száma is.

A Közép-Kelet-Európai régióban tapasztalt csökkenés ellenére a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 6 százalékkal nőtt a külföldi vendégek és 4,1 százalékkal az általuk eltöltött vendégéjszakák száma az év első négy hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva - emlékeztet a Magyar Turizmus Zrt.

Magyarország legfőbb küldőpiaca, Németország turistái inkább a szomszédos országokat részesítik előnyben, például Ausztriát, Hollandiát, Lengyelországot. Összességében a németek kevesebb vendégéjszakát töltöttek külföldön mint a tavaly.

Becslések szerint a foglaltsági ráták erős növekedése Európa-szerte elsősorban a belföldi turizmus fellendülésének köszönhető.

A 2010-es év első néhány hónapjában a turisztikai bevételek általában csökkentek.

Mindemellett a vizsgálatban részt vevő 28 ország közül 15 a nemzetközi érkezések növekedéséről számol be, ami jelentős eredménynek könyvelhető el a 2009-es adatokhoz képest.

Az ETC Kutatói Munkacsoportjának adatai mellett számos egyéb forrásra is támaszkodik a tanulmány, így a Turisztikai Világszervezet (UNWTO), az STR Global, az Oxford Economics, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Association of European Airlines (AEA), az Eurostat, a Tourism Decision Metrics (TDM), a Tourism Economics, a Haver Analytics, továbbá az ETC saját adatbázisára, a TourMIS-ra.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!