2p

Aggódnak az utazási vállalkozások, mert zuhanórepülésben vannak a csoportos törökországi nyaralásokra szóló megrendelések a közelmúlt terrorcselekményei miatt - írta pénteki számában a Magyar Idők.

A lap szerint amennyiben rövidesen nem rendeződik a geopolitikai helyzet, fizetési nehézségeik is adódhatnak a csupán e területre szakosodott cégeknek. A Magyar Utazási Irodák Szövetsége azt közölte, még így is nagyobb biztonságban van az, aki nem egyénileg, hanem utazási irodával indul útnak.

A korábban a magyarok körében rendkívül vonzó törökországi üdülőkörzetekben jelentős árengedményeket kínálnak nyárra a turistáknak, azonban úgy tűnik, többen kerülni fogják a térséget, mint ahányan vállalják a kockázatot az esetleges újabb terrorcselekmények miatt.

Egy fővárosi iroda tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy még azok az utasaik is, akik évek óta ugyanarra a törökországi nyaralóhelyre járnak, az idén más országot választanak, és többen vannak olyanok, akik eleve elvetik a külföldi pihenés lehetőségét.
 
 
Várakozások szerint a belföldi turizmus növekedhet a világban tapasztalt terrorfenyegetettség miatt, sokan maradnak itthon, ami a hazai szállodáknak jelenthet forgalomnövekedést.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!