2p

Jelentősen visszaesett a városközpontokban található, három-négy csillagos hotelek forgalma az első félévben Partiumban és Erdélyben, a szállodavezetők szerint pedig mindez a gazdasági válsággal magyarázható. Szakértők év végére 25–30 százalékos visszaeséssel számolnak, írja a helyi Krónika.

A szakemberek úgy látják, főként azok a szállodák sínylik meg a válságos hónapokat, amelyek eddig az üzleti turizmusból éltek, ezek pedig a legfelkapottabb, sok csillagos létesítmények.

A kolozsvári négycsillagos Agape Szálloda például az idei első fél évben valamennyi szegmensben visszaesést tapasztalt. Leginkább az itt megszálló üzletemberek száma csappant meg, mintegy 25–30 százalékkal.

A nagyváradi Fekete Sas Szállóban felére csökkent a szervezett konferenciák száma a válság beállta óta. A szállodai szobák a hotelben jelenleg harminc százalékban vannak elfoglalva, ami ahhoz képest, hogy a turistaszezon kellős közepén vagyunk, nagyon kevés.

A szatmárnémeti Aurora Szállóban az utóbbi fél évben csaknem 15 százalékkal esett vissza a forgalom. A hotel vezetője szerint mivel a kisebb cégek egymás után jelentenek csődöt, nem éri meg számukra konferenciákat szervezni, így ez a réteg sem kér már szállást.

A székelyudvarhelyi Küküllő Szállodában vendégforgalom tekintetében az első hat hónapban mintegy 15 százalékos visszaesésről lehet beszélni, ám eközben az üzleti forgalom mindössze 7-8 százalékkal zsugorodott, adja hírül a Krónika.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!