2p

A múlt nyáron még úgy tűnt, hogy az SCD összesen százmilliárdos balatoni fejlesztést ígérő nagyberuházásai még tavaly ősszel el tudnak indulni, a 23 turisztikai beruházás közül azonban egyelőre csak egyetlen, a siófoki Aranypart Üdülőfalu és Kemping fejlesztésére vonatkozó tervekre van jogerős építési engedély - írta csütörtökön a Somogyi Hírlap.

A megyei napilap az ír partnerről terjedő baljós hírek kapcsán arról kérdezte az SCD Group kommunikációs igazgatóját, veszélybe kerülnek-e a tervbe vett balatoni beruházások.

Elkán Péter kommunikációs igazgató a megyei napilapnak adott válaszában határozattan állította: garanciát vállalnak arra, hogy a Balaton-fejlesztési programot meg fogják valósítani. Közölte továbbá, hogy a fejlesztésekben partnerként részt vevő Quinlan Privat ír befektetési alap volt tulajdonosának gazdasági ügyei az SCD-t nem érintik.

A kommunikációs igazgató ismertetése szerint a 23 tóparti projekt előkészítése továbbra is folyamatban van, az önkormányzatok 80 százalékával már sikerült megállapodniuk a helyi építési szabályzatok módosításáról, ez a fázis legkésőbb 2010 első negyedévéig befejeződik. Azt szeretnék, ha addigra négy-öt jogerős, vagy legalábbis elvi építési engedélyük is lenne.

MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!