TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

A Dél-Dunántúli Regionális Tanács hatszázmillió forintos támogatásával négycsillagos wellness szállodát épít Dombóváron a Gunaras Zrt. - közölte a cég vezérigazgatója.

Bárdi Róbert elmondta: a kétmilliárd forintos beruházással készülő szálloda építését várhatóan november közepén kezdik el, és 2011-ben adják át. Hozzátette: a létesítmény a Dél-Dunántúl első négycsillagos, resort típusú - azaz egy életstílus igényeit is kielégítő - wellness és gyógyszállodája lesz.

A szálloda 94, túlnyomó részben egyszobás lakóegységből áll majd, az épület földszintjén konferenciaterem, étterem is helyet kap. Bárdi Róbert szerint a létesítmény szolgáltatásait országosan is egyedivé teszik majd azzal, hogy megjelenik bennük a keleti és nyugati gyógyfürdő-kultúra egyaránt.

Dombóvár-Gunarason 1977 óta működik elismert gyógyfürdő. Jelenleg hét beltéri gyógyvizes medence folyamatosan üzemel, a fürdőt évente közel 150 ezer vendég keresi fel. A zrt. 2003-ban a Széchenyi-terv pályázatán 250 millió forintos támogatást kapott a gyógyászati részleg felújítására, amelyet összesen félmilliárd forintból 2004-ben végeztek el.

MTI/Menedzsment Fórum

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.