2p

A Toblerone szerelmesei nagyon kiakadtak, miután az angliai üzletek polcain az eddigiekhez képest más csokoládét találtak.

Látványosan megnőttek a völgyek a Toblerone csokoládé csúcsai között, szembesültek a napokban az édesség szerelmesei. A felfedezés a többségnél kiverte a biztosítékot, és komoly panaszáradat zúdult a márka tulajdonosára az amerikai Mondelez International vállalatra.

A gyártó cég megpróbálta ugyan csillapítani a kedélyeket, és Facebook oldalukon magyarázták meg a döntés hátterét. Mindez persze nem egyszerű olyan hangulatban, amikor a vevők egy része a háromszögek közötti részek megnyújtását az egészen diplomatikus „rossz döntéstől”, az éles kritikának felfogható „oltári baromságig” mindenféle jelzővel illette.

Ezek a legviccesebb autódekorációk

A Mondelez egyébként azt közölte, hogy két lehetőség állt a vállalat előtt, az egyik, hogy árat emelnek, míg a másik, hogy csökkentik a csokoládé súlyát. Végül utóbbit választották, és az eddigi 400 grammos nagy kiszerelés 260 grammra csökkent, míg a kisebb hegység 170 grammról 150-re fogyott. Ezt pedig úgy oldották meg, hogy a legendás Toblerone csúcsok közötti tereket nyújtották meg, így a márka szerelmesei kevesebb csúccsal és több völggyel kell, hogy beérjék.

Hiába a logikus érvelés, a megváltozott forma miatt továbbra is háborognak a vásárlók. Mint többen megfogalmazták, megértik, hogy a csokoládé súlya kisebb lett, de ezt egyszerűbb lett volna a klasszikus forma megtartásával megoldani, olyan módon, hogy rövidebb lesz egy-egy szelet.

Erre az élelmiszeripari vállalat viszont nem reagált. Valószínűleg ezt azért vethették el, mert ebben az esetben a meglévő készleteket teljesen ki kellett volna a boltoknak futtatnia, hogy azok mellett ne tűnjön fel a megkurtított csokoládé.

Ahogy mostanában több esetben is, sokakban felmerült, hogy a brexit miatt zuhanó font árfolyam áll az átalakított csokoládék hátterében. Ezt ugyanakkor a Mondelez határozottan cáfolta a BBC-nek nyilatkozva. Csupán azt mondta, hogy az utóbbi időben a csokoládé számos összetevője drágult, ezért kényszerültek erre a lépésre.

A brexit ugyanakkor számos élelmiszer árát drágította az utóbbi hónapokban. Sőt a Tesco és a Unilever között olyan mértékű ellentétet szült a kérdés, hogy az áruházlánc polcairól egy időre le is kerültek az élelmiszeróriás termékei.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!