2p

Kormánystratégia készül a pénzügyi tudatosság fejlesztésére.

Ahhoz, hogy az iskolapadból kikerülő fiatalok korszerű tudással rendelkezzenek, elengedhetetlenül szükséges az alapvető pénzügyi fogalmak ismerete – hangsúlyozta Varga Mihály a Pénz7 zárónapján egy fővárosi középiskolában tartott rendhagyó órát követően. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a tárcavezető elmondta, a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló kormánystratégia még ebben a félévben elkészül, a tárca irányításával.

Varga Mihály hangsúlyozta, folyamatosan új, egyre bonyolultabb pénzügyi termékek jelennek meg a piacon, ezért az ezzel járó kockázatokat és a pénzügyi környezetet megérteni és megfelelően kezelni szükséges. Megjegyezte, hogy a pénzügyi válság, a devizaalapú hitelek ügye, valamint a brókerbotrányok miatt is elengedhetetlen az általános pénzügyi kultúra fejlesztése. A pénzügyi jártasság erősítése és hozzá kapcsolódó programok kidolgozása sürgető és fontos nemzeti feladat – mutatott rá a szakminiszter.

A magyar kormány ezért tavaly ősszel a pénzügyi tudatosság fejlesztését célzó stratégia kidolgozása mellett döntött, amely a nemzetgazdasági tárca irányításával készül, és még a nyár előtt a kabinet asztalára kerül. A Pénz7 programja bekerült az idei tanév rendjébe, és a pénzügyi alapismeretek mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére gazdálkodási-vállalkozói témával is bővült – emelte ki a miniszter.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!