1p

Az Európai Turisztikai Bizottság (ETC) egyik alelnökévé választották Róna Ivánt, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatóját a testület brüsszeli csütörtöki ülésén.

Az MT Zrt. közleménye szerint a tisztség elismerése Magyarország európai turizmusban betöltött szerepének, valamint a Magyar Turizmus Zrt. és Rónai Iván ETC-ben folytatott tevékenységének. Az eddigi elnök, az osztrák Arthur Oberascher hat év után leköszönt posztjáról, helyébe a korábbi alelnök, Petra Hedorfer, a DZT (Német Turisztikai Központ) vezérigazgatója lépett. Az ETC a 39 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő marketingszervezet, amelynek fő célja Európa turisztikai promóciója a tengerentúlon.

Csütörtökön Brüsszelben tartották az Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) 55. igazgatósági ülését és 78. közgyűlését. Az ülésen a szakemberek megtárgyalták a szervezet 2009. negyedik negyedévi és a 2010. első negyedévi tevékenységét, valamint a 2010-2011-es évekre vonatkozó költségvetést. A szervezetnek Magyarország 2005-től tagja.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!