3p

Sikeresnek ítélték a külföldön balatoni repülős utakat népszerűsítő tavaszi-nyári reklámkampányokat a Balatoni Légi Marketing Alap (BLMA) tagjai, de a turizmust egészében érintő gondok miatt nehéz évre számítanak 2009-ben - összegezték kedden Hévízen tartott megbeszélésükön az idegenforgalmi szakemberek.

Tavasszal elindult a www.flytobalaton.hu weboldal, amely a magyar mellett német, angol és holland nyelven is népszerűsíti a Balatont és a régiót, mint repülős úti célt, de a Sármellékre érkező járatok kiindulási állomásain is kiterjedt kampányt folytattak az idén indult BLMA jóvoltából - mondta el a tagok számára tartott beszámolójában az alapban résztvevő Magyar Turizmus (MT) Zrt. balatoni projektirodájának igazgatója. Dani Barbara felsorolta, hogy a Germanwings és a Ryanair légitársaságok útjaira építve német, holland és angol nyelven népszerűsítették a Balaton régióját.

Berlinben internetes reklámok és nyereményjáték mellett közterületi plakátok, a holland határhoz közeli Düsseldorf-Weeze környékén holland weblapok, Frankfurtban óriásplakátok, Londonban pedig ugyancsak internetes megjelenések segítették a balatoni kampányt, amelyre csaknem 42 millió forintot költöttek. A BLMA költségvetésében idén 54 millió forint szerepel, amelyet fele részben az alapító önkormányzatok, szálláshelyek és idegenforgalmi szolgáltatók, valamint turisztikai közösségek adtak össze, a másik 50 százalékot pedig a MT Zrt. biztosított.

A tavaszi-nyári akciókat rendkívül sikeresnek értékelte Palkó Lajos, a FlyBalaton repülőtér értékesítési és marketing igazgatója, miután átlagosan mintegy 80 százalékos foglaltsággal közlekedtek a sármelléki járatok. Nőtt a Balatonhoz közeli leszállóhely forgalma, a tavalyi 110 ezer után idén 140-150 ezer utasra számítanak, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő év a légi utaztatás globális problémái miatt igen nehéznek ígérkezik.

Németországból és Londonból szinte bizonyosan érkeznek jövőre is menetrend szerinti illetve charterjáratok, de a tavalyi ár kétszeresébe kerülő kerozindíjak miatt több légitársaság nem tudja még, hogy milyen jövő vár rá, így újabb járatok indításáról egyelőre alig lehet tárgyalni. Közölte, hogy a Ryanair londoni és Frankfurt-Hahnból érkező gépeire október végétől egyelőre nem lehet helyet foglalni, a düsseldorfi járatra azonban igen, ami a téli szezonban is újabb német és holland vendégek idecsábítására kínál lehetőséget.

Kifejtette, hogy egyre ígéretesebbnek tűnik a jól fizető orosz vendégek eddig is tapasztalt érdeklődésének fokozása, de bíznak abban, hogy Milánó, Stockholm, Billund, Brüsszel és Bréma is bekerülhet a jövő évtől a FlyBalaton menetrendjébe.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!