3p

Az őszi gyorsfelmérés tapasztalatai szerint a Balaton régió turizmusában tovább tart a nyári főszezonban beindult növekvő tendencia, ami páratlannak mondható a válság idején - számolt be Dani Barbara, a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője az MTI-nek szombaton.

A nem reprezentatív gyorsfelmérés azt mutatta, hogy az elmúlt hosszú hétvégén a megkérdezett tíz balatoni szálloda felében számottevően nőtt a vendégek száma a múltév nemzeti ünneppel és az iskolai őszi-szünetkezdéssel egybekötött hétvégéjéhez képest. A felmérésben résztvevő szállodák belföldi vendégeinek száma a kérdéses időszakban átlagosan 23,5 százalékkal, az összes vendégszám pedig 16 százalékkal haladta meg a tavalyi adatokat úgy, hogy az elmúlt évben négynapos, idén pedig csak háromnapos ünnep volt a vizsgált hosszú hétvége.

Dani Barbara hangsúlyozta, a válság okozta visszaesésben már a nyári főszezon meghozta a fordulatot a Balatonnál, egyedülálló eredményt produkálva a turisztikai régiók összehasonlításában. A kiemelt üdülőövezetben az augusztus mind a belföldi, mind az összesített vendégéjszaka számokat tekintve emelkedést hozott az előző év azonos időszakához képest. A hazai vendégek száma 7,7 százalékkal, a hazai vendégéjszakák száma pedig 5,2 százalékkal nőtt. Ez ugyan nem tudott áttörést hozni az év elejétől számított összesített adatokban, de kedvezően befolyásolta azokat.

Az év első nyolc hónapját tekintve a balatoni vendégforgalom összesen 6,5 százalékkal csökkent, ami a válság miatti prognózisokhoz, valamint az országos és a nemzetközi adatokhoz képest 2-5 százalékkal kedvezőbb képet mutat. A Balaton népszerűsége alapvetően a magyarok körében nőtt, ami azt eredményezte, hogy az üdülőrégió nyári vendégkörének a tavalyi 65 százalék után, idén már 73 százalékát adták a hazai turisták, és ez az arány az őszi-téli szezonban tovább nőhet.

A javuló megközelíthetőségnek és a folyamatosan növekvő programkínálatnak is köszönhető, hogy a Balaton forgalma az őszi hónapokban is kedvezőbben alakul, mint egy évvel ezelőtt. Ezt a tendenciát segíti a balatoni RMI kommunikációja, amelynek középpontjában - tekintettel a Kulturális Turizmus Évére - eddig az őszi bor- és gasztronómiai termékek, a szüreti mulatságok, tök-, garda-, és süllőfesztiválok álltak, míg a közel jövőben a Kenesén, Badacsonyban, Tapolca-Diszelen megrendezésre kerülő libaünnepek, vagy a vonyarcvashegyi disznóvágás lesz.

Az üdülőrégióban egyéb programlehetőségeket kínálnak a wellness üdülések, a siófoki és a zalakarosi gyógyfürdők, a balatonfűzfői bob-pálya, a zánkai kalandpark, a horgász és lovas-tanyák, vagy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutató és kiránduló helyei.

Tekintettel a hazai vendégek térnyerésére, a Magyar Turizmus Zrt. balatoni igazgatósága a korábbi éveknél is több kampánnyal, reklámmal igyekszik növelni a következő hónapokban a magyar vendégek kedvét az őszi-téli Balaton szépségeinek és lehetőségeinek felfedezésére - mondta Dani Barbara.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!