TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

A regionális, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye munkaügyi feladatait is ellátó intézmény január elsején kezdi meg működését - mondta az MTI-nek Szabados József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Tanács elnöke.

Rusin József, a jelenlegi nyírségi munkaügyi központ igazgató-helyettese elmondta: az átszervezés részletei még nem ismeretesek, így arról egyelőre nem tudnak tájékoztatást adni.

Idén 3,5 milliárd forintból közel 15 ezer munkanélkülinek tudott segíteni a szabolcsi munkaügyi tanács. Az érintettek képzésükhöz és vállalkozóvá válásukhoz is kaptak anyagi segítséget. Idén például 110 képzést indítottak Szabolcsban, mintegy 2500-an tanulhattak piacképes szakmát, amellyel elhelyezkedési esélyeik javultak.

A hátralévő alig másfél hónapban már csak az úgynevezett maradvány-összegből tudják segíteni a szabolcsi álláskeresőket, a rendelkezésre álló 85,3 millió forintból közhasznú munka szervezéséhez adnak pénzt pályázó munkáltatóknak.

Szabolcsban változatlanul nagy a munkanélküliség aránya, jelenleg több, mint 41 000 álláskeresőt tartanak nyilván. A regisztrációkban szereplők tábora szinte állandósult az utóbbi években, néhány ezres csökkenés csak a nyári hónapokban, az idénymunkákkal következik be.

MTI/Menedzsment Fórum

Segítsen nekünk véleményével, és mi féléves előfizetéssel ajándékozzuk meg!

Rendszeresen olvassa cikkeinket, és lenne kedve részt venni a stratégiánk alakításában? Vegyen részt fókuszcsoportos kutatásunkban, és mi féléves előfizetéssel háláljuk meg segítségét, amely a Privátbankár.hu és az Mfor.hu hamarosan induló prémium szolgáltatására érvényes!

Kérjük, töltse ki az alábbi linken található kérdőívet, amely alapján a kutatást végző szakemberek összeállítják a fókuszcsoportokat. A kutatásba beválogatott jelentkezőket legkésőbb december 7-én értesítjük!

Jelentkezés

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.