2p

Akiknek kevésbé fontos szempont a szolgáltatások színvonala, idén még olcsóbban síelhetnek Szlovákiában.

Átlagosan 15 százalékkal  olcsóbb lesz a síelés az idei téli szezonban Szlovákiában. A síközpontok tulajdonosai így akarják növelni a látogatók számát a gazdasági válság idején- írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.

A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) szerint a téli szezon jobb lesz, a vendégek számának nyári 30 százalékos visszaeséséhez képest csak 10 százalékos csökkenést várnak.

Az ország legnagyobb síközpontjai (Vrátna, Jasná, Donovaly, Velká Raca, Csorba-tó, Tátralomnic) csökkentik az árakat. A Park Snow ráadásul egyesítette központjait, így a Donovaly, a Velká Raca és a Csorba-tó sípályáin ugyanaz a bérlet (skipass) lesz érvényes. Jasnán 29 eurót kérnek majd az egész napos síelésért, a Park Snowban 22 eurót.

Akadnak ennél olcsóbb központok is, az alacsony-tátrai Kubínska Holán napi 17 euróért is lehet majd síelni. Viszont a szlovákiai sípályák esetében duplán igaz az
az állítás, hogy minél olcsóbb a síbérlet, annál kevesebb a szolgáltatás és annál rosszabb a pálya minősége.

A szlovák vasút idén is együttműködik a síközpontokkal, a vonatjegyet és a síbérletet együtt lehet megvásárolni – kedvezménnyel. „Még nem egyeztünk
meg a konkrét feltételekben, a tárgyalások még nem értek véget az egyes síközpontokkal” – mondta Milos Cikovsky, a vasúttársaság  szóvivője.

A síközpontok egyébként az előző évekhez képest kevesebbet fordítottak fejlesztésre, a szolgáltatások javítására. A szezon legnagyobb újdonságát az Alacsony-Tátrában található Otupné központ mutatja be, egy nyolcszemélyes kabinos felvonót, összesen 13 millió euróba került a felvonópálya.

A Kőpataki-tó (Skalnaté Pleso) sípályáit félmillió euróért újítják fel – a Csorba-tó pályáit szintén, és emellett egy új, 6 üléses felvonót is forgalomba helyeznek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!