2p

Elérhető közelségbe került az uniós fiatalok számára ingyenes Interrail vasúti bérlet terve, miután az erről szóló javaslatot Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője is támogatásáról biztosította - közölte Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő hétfőn.

"Régóta dolgozunk a program lehetséges megvalósításán, felvettük a kapcsolatot a vasúti cégekkel és szervezetekkel, de vizsgáljuk az ötlet megvalósíthatóságát egy, az európai intézmények és a turisztikai szektor közötti, speciális együttműködési program keretében is. Ahhoz, hogy létrejöjjön egy ehhez hasonló bérletprogram, elsősorban politikai döntés szükséges, ez pedig Weber frakcióvezető kijelentései után vélhetően könnyebben megszerezhetővé válik" - írta közleményében a szocialista politikus, aki az EP közlekedési bizottságának tagja.

"Egy ilyen projekt nem pusztán az +ingyenvonatozásról+ szól, hanem az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról. A projektet más programokkal is össze lehetne kötni, így például az Európai Önkéntes Szolgálattal vagy az Erasmus+ programmal, de komoly lehetőségeket rejt a turisztikai szektorral való lehetséges együttműködés is" - hangsúlyozta Ujhelyi István.

Van, ahol emeletes vonatok szállítják az utasokat

Weber az Európai Parlament előző heti plenáris ülésén vetette fel, hogy 18 éves korában minden uniós állampolgár kapjon egyet a 22 napos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító bérletekből, hogy így bejárhassák az Európai Unió országait.

A néppárti frakcióvezető nem tudott arról, hogy már fut egy ezzel kapcsolatos, magyar kezdeményezésű projekt, de örült neki, és jelenleg egyeztetések folynak a lehetséges megoldásról, közös munkáról - mondta Ujhelyi, aki arról is beszámolt, hogy a "világ és egymás jobb megismerését" célzó ötletet eredetileg két német fiatalember vetette fel nagyjából egy évvel ezelőtt, ő pedig ezt követően kezdett tárgyalásokba a megvalósítás lehetőségéről.

Az ügyben Michael Kramer, az EP közlekedési és idegenforgalmi bizottságának zöldpárti elnöke és néhány párttársa is "mozgolódik". Egyes szakemberek szerint így elképzelhető, hogy kialakul a javaslat mögött egy konzervatív-szocialista-zöldpárti támogatói háttér az Európai Parlamentben. Az Interrail Global összesen 30 országban biztosít utazási lehetőséget.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!