4p

Néhány éve még arra lehetett számítani, hogy teljesen eltűnnek majd az úgynevezett fizetővendéglátó szálláshelyek a Balatonon, most azonban a Magyar Turizmus Zrt. elnöke már ismét felfutást vár ebben a kategóriában. Az mfor.hu által megkérdezett szállásadó egyelőre nem érzi a javulást, ő kifejezetten gyenge szezonra számít idén.

Néhányszor már temették a magánszálláshelyeket a Balatonnál, sokan mondták már, hogy lejárt ennek a formának az ideje. Most azonban a válság miatt mindenki ismét az olcsó szállásokat keresi, így lehet esély arra, hogy ismét megéri majd szobákat kiadni a magyar tengernél.

Elsősorban magyar vendégekre számítanak

"Idén főleg magyar vendégekre számítunk a Balatonnál, ismét felélénkülhet a fizetővendéglátó szálláshelyek forgalma, emellett a falusi turizmus is egyre népszerűbb lesz" - mondta az mfor.hu megkeresésére Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke. A szakember is emlékeztetett arra, hogy pár éve még mindenki arra számított, hogy el fognak tűnni ezek a vendégházak, apartmanok, most azonban megint esély van arra, hogy jó szezonjuk legyen.

"A magánszállásokon általában július-augusztusra szokott kereslet mutatkozni, az előszezonban általában csak a hosszú hétvégéken élénkül meg a forgalom" - mondta el kérdésünkre Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke. Az idei előfoglalási adatok alapján a szezon jobbnak ígérkezik, mint a tavalyi - tette hozzá a szakember.

Rosta Sándor szerint elsősorban a magas komfortfokozatnak, a jó szolgáltatásoknak, illetve a kényelemnek köszönhető, hogy megélénkül a kereslet a magánszálláshelyek iránt. Mostanra az a jellemző, hogy a magánszálláshelyek is ugyanolyan jó szolgáltatásokat nyújtanak, mint a szállodák, azonban árban jóval kedvezőbbek. "A fentieknek köszönhetően már tavaly is jelentősen nőtt a kereslet a magánszálláshelyek iránt" - válaszolta az mfor.hu-nak a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke.

A KSH hétfőn megjelent adatai szerint az év első öt hónapjában leginkább a szlovák turisták forgalma élénkült meg, északi szomszédunktól 34 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a látogatók Magyarországon. "A Balatonnál már tavaly megjelentek a csehek, szlovákok, a lengyelek és a románok, idén is arra számítunk, hogy ők fognak elsősorban jönni a külföldiek közül" - mondta el ezzel kapcsolatban Rosta Sándor.

Még nem érzik a javulást

"Egyelőre nagyon gyenge az idei szezon, csak szeretnénk felfutásra számítani" - kommentálta a fentieket Bognár Gyula, a balatonvilágosi Bognár-ház tulajdonosa. Szerinte az üdülési csekkek megadóztatásával jelentős forgalomcsökkenésre lehet számítani, mivel eddig náluk a nyaralók mintegy 70 százaléka üdülési csekkel fizetett.

"Három-négy éve fogadjuk el a csekket, előtte szinte kizárólag német vendégeink voltak, majd amikor ők eltűntek, akkor álltunk rá arra, hogy főleg az üdülési csekkel érkezőket szállásoljuk el" - vázolta fel Bognár Gyula. A szállásadó tapasztalatai szerint az idei évre leginkább az jellemző, hogy aki le is megy a Balatonhoz, az is csak egy hétvégét tölt el ott. "A mostani helyzetben valószínűleg az embereknek hétközben sokkal fontosabb a megélhetésük biztosítása, csak egy-két napos hétvégi nyaralásra jönnek. A legtöbben pénteken érkeznek és vasárnap már mennének is haza" - mondta el az eddigi tapasztalatokat a Bognár-ház vezetője.

"Megfigyelhető valamilyen viszonylagos koncentráció a magánszálláshelyek forgalmában a Balaton mellett, de a növekvő kereslet nem csak a nagyvárosokra jellemző a magyar tengernél" - vélekedik Rosta Sándor. Szerinte az üdülési csekk megadóztatása idén még nem fogja éreztetni a hatását, majd csak a 2010-es szezonban.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!