3p

8,5 millió fontért vett valaki egy hamis festményt a Sotheby's aukciósháztól.

Csupán utánzat az a korábban Frans Hals holland művésznek (1580-1666) tulajdonított festmény, amely 8,5 millió fontért (2,8 milliárd forint) cserélt gazdát 2011-ben a Sotheby's aukciósház egyik licitjén.

Az aukciósház "érvénytelenítette az eladást és a vételár egészét visszafizette" a vásárlónak, miután a vizsgálatok kétséget kizáróan megerősítették, hogy az An Unknown Man című alkotás valóban nem a flamand barokk festő műve. Az ügyben azután indult nyomozás, hogy jelentések érkeztek egy rendkívül kifinomult képhamisító műtárgypiaci ténykedéseiről - írta a BBC News.

Ezek is hamisítványok, bár nem olyan drágák

Ennek a hamisítónak a munkája lehet az a korábban Orazio Gentileschi itáliai mesternek tulajdonított festmény is, amely egy ideig a londoni National Galleryben vendégeskedett. A képet a jelenlegi tulajdonosa adta kölcsön 2013-ban a galériának, ahol egészen idén márciusig volt kiállítva. A festmény azóta visszakerült a tulajdonosához.

A National Gallery szerint a "kölcsönkapott képeket mindig alapos vizsgálatnak és állapotfelmérésnek vetik alá", amelyet ezúttal is elvégeztek. A francia hatóságok idén márciusban koboztak el egy idősebb Lucas Cranachnak tulajdonított alkotást, miután kétségek merültek fel annak eredetiségével kapcsolatban. A művet II. János Ádám, Liechtenstein uralkodó hercege adta kölcsön egy kiállításra a franciaországi Aix-en-Provence-ban.

A The Art Newspaper című lap szerint az alkotás 2012-ben került a műtárgypiacra és akkori tulajdonosa abban a tudatban adta el a hercegnek 2013-ban, hogy a kép a reneszánsz kori művész munkája.

Ennyi pénzből luxusjachtokra is futotta volna a vevőnek

A Sotheby's szerint a Hals munkájának hitt alkotás esetében az "eladó beleegyezésével értesítették a vásárlót arról, hogy probléma lehet a festmény eredetiségével". A kép 2011-ben cserélt gazdát 8,5 millió fontért. Az aukciósház "mélyreható technikai elemzésnek" vetette alá a festményt, miután felmerült, hogy kapcsolat lehet a mű és a Cranachnak tulajdonított alkotás között.

A Sotheby's szerint a tesztek "modern anyagok jelenlétét mutatták ki a festékben, ami azt jelenti, hogy a kép nem készülhetett a 17. században". Bendor Grosvenor művésztörténész, a BBC4 Britain's Lost Masterpieces (Nagy-Britannia elveszett mesterművei) című új sorozatának házigazdája "rendkívülinek" nevezte az esetet. Mint fogalmazott: "Ami igazán elképesztő ezzel a festménnyel kapcsolatban, az a minősége és a tény, hogy ez nem másolat".

"Bárki is öltötte magára Hals auráját, amikor festette a művet, egy teljesen új kompozícióval rukkolt elő. Ha ezek a festmények valóban hamisak, és úgy vélem, hogy nagy valószínűséggel azok, akkor minden idők legnagyszerűbb hamisítójával van dolgunk" - jegyezte meg a szakember.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!