3p

A jövőben szálláshelyhez nem köthető kétszáz vendéglátóhelyen is lehet majd üdülési csekkel fizetni üdülő körzetekben - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Már a vendéglátóhelyeken is elfogadják

Háber Tamás, a Magyar Vendéglátó Ipartestület elnöke elmondta: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az ipartestület által javasolt kétszáz vendéglátó hellyel köt szerződést üdülési csekk elfogadására.

Háber Tamás jelezte, hogy egyelőre 200 vendéglátó hely kapcsolódhat be az üdülési csekket elfogadó helyek közé, később a tapasztalatok és lehetőségek függvényében ez a kör bővülhet. A javasolt vendéglátóhelyekért az ipartestület felelősséget vállal. A listán szereplő helyekről az ipartestület egyeztetett a regionális marketing igazgatóságokkal és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkárságával, de az érintettekkel nem. A kiválasztásnál egyik fontos szempont volt, hogy fedje le az ország üdülőkörzeteit. Fővárosi étterem nem szerepel a javasolt elfogadó helyek között, mert azt szeretnék, ha vidéki vendéglátó helyeken használnák fel erre a célra a fizetőeszközt.

Az ipartestület elnöke közölte, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány folyamatosan köti majd az üdülési csekk elfogadásáról a szerződéseket. Nem biztos, hogy a listán javasolt vendéglátó helyek mindegyike elfogadja a lehetőséget. Az ipartestület becslése szerint az, hogy a szálláshelytől független vendéglátó helyek is elfogadhatnak üdülési csekket, éves szinten egymilliárd forint forgalmat generálhat az érintett éttermekben.

Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmondta, hogy az idén az első félévben több mint 900 ezer ember kapott üdülési csekket. Az alapítvány 4400 szálláshellyel kötött már szerződést üdülési csekk elfogadásáról, közülük 2088-nál étkezésre is lehet fordítani a fizetőeszközt. Az idén az első félévben a gazdálkodó szervezetek 18,5 milliárd forint értékben vásároltak üdülési csekket, és az elfogadó helyek száma meghaladja a hétezret.

A sajtótájékoztatón Tóth József, az Országgyűlés Turisztikai és Sport Bizottsága Vendéglátó Albizottságának elnöke úgy vélekedett, hogy az üdülési csekk a magyar turizmus sikertörténete, hozzájárul a belföldi turizmus bővüléséhez, és társadalmi szolidaritást erősítő funkciója is van. A sajtótájékoztatón Karácsony Mihály aláírta három vendéglátó hely - a balatonfüredi Koloska Csárda, a balatonfenyvesi Kupa Vendégló és az abonyi Mészáros Vendégló - vezetőivel az üdülési csekk elfogadásáról szóló szerződést.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!