2019. április 23. 11:06
mfor.hu

Ezért indítottak egy honlapot az alapvető pénzügyi ismeretekről, minden korosztálynak.

Okosan a pénzzel! címmel indított honlapot a Pénzügyminisztérium a lakosság pénzügyi ismereteinek fejlesztéséért, jelentette be keddi közleményében a PM.

A honlap a Pénzügyminisztérium saját fejlesztése. Egységes, releváns pénzügyi információkat tartalmazó felület, mely a közigazgatás területén egyedülállónak számít, jelentette ki Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár. A szájtot úgy építették fel, hogy minden korosztály könnyen elboldoguljon vele.

A szakmai tartalom kialakításában a lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő kormányzati stratégia együttműködő partnerei vettek részt, többek között a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Államkincstár, az Állami Számvevőszék, illetve az oktatásért és az innovációért felelős minisztériumok. A szektor számos érdekképviseleti szerve ugyancsak közreműködött, hogy változatos témakörökben legyenek elérhetőek információs és segédanyagok, rövid magyarázó videók.

A weboldalon a különféle megtakarítási formák bemutatása mellett egy kalkulátorral könnyen és gyorsan elkészíthető egy háztartás éves költségvetése is.

A honlap itt érhető el.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.