Lassan eltűnik a különbség a személyi kölcsön és a szabad felhasználású jelzáloghitel között, legalább is, ami a kamatot és az összeget illeti. Míg a lakáshitelek kamata jó ideje 6-7 százalék körül mozog, a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamata magasabb szinten maradt. A 10 évre igényelt, 10 millió forint összegű jelzáloghitel kamata 10 százalék fölé is felkúszik.
Ezzel párhuzamosan a személyi kölcsönök kamata már betekint a 10 százalékos határ alá. Ezzel jelentősen csökken az olló a két hiteltípus között.
A szabad felhasználású jelzáloghitelt igénylők egyre nagyobb összegeket vesznek fel. Míg az átlagos hitelösszeg tavaly januárban 15,38 millió forint volt, idén januárban már átlagosan 17,04 millió forint hitelösszegre kötöttek szerződést az igénylők.
A személyi kölcsön adta kereteket tehát úgy tűnik, hogy kinőttük, már nem elég a korábban általánosnak számító maximum 6-7 millió forint. Nem is csoda, hiszen a személyi kölcsönnél gyakori hitelcélokra, mint amilyen az autóvásárlás vagy a lakásfelújítás, már igazán elég ekkora összeg. Egy elektromos autó vásárlásával vagy egy teljes lakásfelújítással könnyen meghaladhatjuk a 12 millió forintot – mutat rá Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A személyi kölcsön népszerűsége elvitathatatlan az igénylők körében. Míg 2025 januárjában mindössze 6,6 milliárd forint értékben igényeltek az adósok szabad felhasználású jelzáloghitelt, addig személyi kölcsönből ugyanebben a hónapban 74 milliárd fogyott.
Akár 15 millió forint személyi kölcsön
Ennek megfelelően már több bank emelte fel a nála igényelhető személyi kölcsön maximumát, reagálva az egyre erősödő piaci igényekre.
Az Ersténél 12 millió forint már eddig is elérhető volt, de a bank tovább növelve a tétet március 24-től már 15 millió forintig engedi nyújtózkodni azokat az ügyfeleket, akik megfelelnek a konstrukció feltételeinek.
Bár a személyi kölcsön még mindig magasabb kamat mellett elérhető, előnye azonban, hogy nem kell hozzá sem fedezet sem kezes, online igényelhető és mindössze néhány dokumentum kell hozzá. A kölcsön összege napokon belül az ügyfél számláján lehet, és induló költséggel alig kell számolni.
A jelzáloghitel versenyelőnyét csökkenti a magas induló költség, a hosszabb igénylési folyamat és hogy ingatlanfedezet szükséges hozzá.

Fotó: Depositphotos
Ettől függetlenül továbbra is jobban járnak a szabad felhasználású jelzáloghitellel azok, akik igazán nagy összeget igényelnének. A jelzáloghitel további előnye a hosszú lehetséges futamidő, amellyel a törlesztőrészlet nagyságát lehet csökkenteni.
Aki azonban előnyben részesíti a gyors és egyszerű igénylést, annak továbbra is a személyi kölcsön lehet a jobb választás, és mostanra az összeg tekintetében sem igazán kell kompromisszumot kötni.
Szintén 15 millió forint a maximális személyi kölcsön összeg a CIB Banknál. Legfeljebb 12 millió forint igényelhető az UniCredit Banknál, a Raiffeisennél és az OTP Banknál is, 10 millió forint pedig szinte már minden banknál elérhető, holott korábban ez volt az elméleti maximum, amit csak kevés bank biztosított – emeli ki Gergely Péter.
A legjobb kamatokhoz magas jövedelem kell
A BiztosDöntés.hu arra figyelmeztet, hogy nagy összegű személyi kölcsönnél magas törlesztőrészlettel érdemes számolni, így a bankok jól megnézik, hogy kinek adják, előfordul a havi nettó 5-600 ezer forintos jövedelem elvárás is.
Bankváltással, illetve aktív számlahasználattal kamatkedvezmény szerezhető, de a CIB Bank kifejezetten kiemeli, hogy bankváltás nélkül is biztosítja ugyanazt a kamatot, amit azon ügyfeleik kapnak, akik náluk számlát nyitnak.
A náluk számlát nyitóknak az UniCredit és az Erste Bank is 10 százalék alatti kamatot kínál, a CIB bank pedig számlanyitás nélkül biztosít kedvező kamatot.