Meghosszabbították az árrésstopot
Eredetileg február 28-ig tartott volna az infláció megfékezését célzó kormányzati intézkedés, azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) február 12-én külön közleményben, a Kormányinfó előtt tette közzé, hogy ismét a hosszabbítás mellett döntenek – az érvényességet ezúttal is három hónappal tolták ki, azonban az érintett termékek körén egyelőre nem változtattak.
Indul a lakásbiztosítási kampány
Március elsejével elrajtol a lakásbiztosítási kampány, az ingatlantulajdonosok a hónap során a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak jobb, olcsóbb lakásbiztosításra. Az idei lakásbiztosítási kampányban átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak a Netrisk adatai szerint. Minden ötödik szerződő ugyanakkor akár több mint 30 ezer forintot is megtakarít – közölte a közvetítőportál.
2024 óta már évente már kétszer – a biztosítási évfordulókor és minden év márciusában – lehet biztosítást váltani. Ha kedvezőbb megoldást talál valaki, akkor indoklás nélkül, költségmentesen felmondhatja meglévő szerződését – tették hozzá.
Támogatás a minimálbéreseket foglalkoztató cégeknek
Márciustól munkavállalónként csaknem 50 ezer forint kompenzációs támogatást vehetnek igénybe a minimálbér emeléséből származó többletkiadásaik finanszírozására azok a cégek, amelyek így foglalkoztatnak.
Az NGM közleménye szerint a vállalkozások azon munkavállalóik után, akiknek az alapbére 2024. szeptember 1. és november 15. közötti időszak bármely időpontjában legfeljebb 290 800 forint volt (részmunkaidős foglalkoztatásban állók esetén a munkaidővel arányosan figyelembe véve), 2025 és 2027 között mindig az előző évi minimálbérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó (szocho) összegét fizetik meg. A támogatás összege 2026-ban egy munkavállalóra vetítve éves szinten 49 920 forint – ismertette a tárca.
Fotó: Pixabay
Bővülnek a cégek által pályázható források
Ugyan nem március első napjaiban, de a magyar kis- és középvállalkozásoknak is tartogat jó hírt az új hónap. Mint azt február 26-án bejelentették, újabb 200 milliárd forinttal növeli a kormány az Exim Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így 900 milliárd forintra bővül; a keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz.
A 200 milliárd forintos keretbővítésből 100 milliárd forint kifejezetten a forgóeszközök finanszírozására irányul. A forgóeszköztervek megvalósítása esetében a vállalkozások legfeljebb 1 milliárd forint összegű pénzügyi forrást igényelhetnek. A lízinghitelek finanszírozási kerete további 40 milliárd forinttal emelkedik, míg a beruházási és zöld beruházási hitelek kerete összesen 60 milliárd forinttal bővül. A termékekre a kérelembefogadás március 16-án indul.
Változás a parkolásnál
Szintén március 16-tól az autósoknak is változásra kell készülnie. ugyanis március 16. után nem kell kényelmi díjat fizetni a mobiltelefonos parkolás után. Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára úgy fogalmazott, a mobiltelefonos parkolást eddig a kényelmi díj terhelte. Azzal, hogy ezt eltörlik, évente összesen 3,5 milliárd forint marad az autósok zsebében.
