3p

32 ezren kapnak levelet, 60 napon belül kell rá válaszolniuk.

A Nemzeti Eszközkezelő (NET Zrt.) március 31-ig bezárólag minden érintettnek megküldi azt a tájékoztató levelet, amely személyre szólóan tartalmazza az adott ingatlanra vonatkozó kedvezményes visszavásárlás feltételeit. Az ügyfeleknek a kézhezvételtől számított 60 napon belül kell nyilatkozniuk arról, melyik konstrukciót választják.

Két hónapjuk van dönteni

A NET Zrt. elkezdte a levelek kiküldését azoknak, akik jogosultak kedvezményes feltételek mellett visszavásárolni ingatlanukat. Mintegy 32 ezer ügyfél dönthet úgy, hogy egy összegben, a NET Zrt. által meghatározott kedvezményes áron, vagy kedvezményes részletvétellel kíván újra tulajdonosává válni korábbi otthonának. Az ügyfelek dönthetnek úgy is, hogy nem vásárolják vissza az ingatlant és továbbra is bérlők maradnak változatlan bérleti díj megfizetése mellett. Bármelyik lehetőséget is választják, a legfontosabb, hogy arról – a megfelelő nyomtatvány aláírásával és visszaküldésével – mindenképpen nyilatkozzanak a tájékoztató átvételét követő 60 napon belül.

Azok, akik semmilyen nyilatkozatot nem küldenek vissza a megadott határidőig, a visszavásárlás lehetőségét elveszítik, és a jelenleg fizetett bérleti díjuk 2019. július 1-től a háromszorosára emelkedik.

Az ingatlan megvásárlását minden érintettnek érdemes megfontolnia – hívja fel a figyelmet az eszközkezelő. A vételár ugyanis megegyezik a NET Zrt. által az ingatlanért fizetett korábbi vételárral, csökkentve a bérlő által 2018. december 31-ig megfizetett lakbér összegével. Ezen felül egyösszegű vásárlás esetén a vételár – jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése mellett – további kedvezménnyel csökkenthető.

Ha az ingatlan Budapesten, a főváros agglomerációjában vagy megyei jogú városban helyezkedik el, a kedvezmény mértéke tizenöt százalék, más vidéki városban huszonöt százalék, egyéb településen harmincöt százalék. Az egyösszegű kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnek.

Jobb a részletvétel, mint a bérlés 

Részletvétel választása esetén a havi részlet összegének meghatározása során a jelenlegi bérleti díj összegét veszik alapul – ez átlagosan 11 160 forint – azzal, hogy a részletek megfizetésének határideje nem haladhatja meg a 360 hónapot. A részletvétel tehát hosszú távon mindenképpen kedvezőbb konstrukció, mint bérlőnek maradni.

Az ingatlan visszavásárlását tovább segítjük azzal, hogy a tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!