3p

A Generali Biztosító adatai szerint július második és harmadik hétvégéjének viharai után eddig közel 5500 bejelentés érkezett, összesen 1,5 milliárd forint értékben. 

Nagyon úgy tűnik, hogy a korábbi években kezdődött tendencia idén sem törik meg: az egyre kiszámíthatatlanabb és hevesebb időjárás egyre több és nagyobb kárt okoz hazánkban és Európa-szerte.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) már tavaly kiadott közleményében felhívta a figyelmet, hogy míg 2019-ben a biztosítók egész éves kifizetése volt 5 milliárd forint, ezt az összeget 2020-ban már júniusra elérték a viharkárok. A nagy mennyiségű csapadékkal, villámlással és gyakran jégveréssel járó időjárási események ráadásul egyre korábban kezdődnek, és akár már a tél végi, februári időszakban is gondokat okoznak, majd a kárösszegek a nyár folyamán tetőznek. 

Felhőszakadás után esővízzel elárasztott út Budapesten (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
Felhőszakadás után esővízzel elárasztott út Budapesten (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A Generali adatai szerint a július 9. és 13. közötti viharok leginkább Budapest, Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyét érintették, a kerületek és települések között pedig Tata, illetve Budapest XX. és XXI. kerülete szenvedte meg leginkább a viharokat. Csak az utóbbi két kerültből több mint 1000 bejelentés érkezett. Július 9-e óta folyamatosan érkeznek a bejelentések a vihar, felhőszakadás, jégverés következtében: péntektől péntekig több mint 4000 bejelentés futott be a biztosítóhoz, és a mostani hétvége sem zajlott eseménytelenül. 

Ismét lecsapott a vihar: nehéz hétvégénk volt

Özönvízszerű esőzések és heves viharok érkeztek, melyek Nyugat-Európában szinte katasztrófafilmekbe illő jeleneteket hoztak. Mostanra ráadásul az óriási károk mellett többszáz áldozatról és eltűntről is szólnak a beszámolók. A hétvégén hazánkban is ismét szélsőségessé vált az időjárás, a hőséget nagy mennyiségű, helyenként akár az 50 millimétert is meghaladó csapadék váltotta fel, néhol jégeső és 60-80 kilométer per órás széllökések kíséretében . 

Mára összesítve a 9-e óta tartó időszakban 5500 bejelentés érkezett, mintegy 1,5 milliárd forintnyi értékben. Budapest mellett már Debrecen is felkerült a dobogóra a károk számát tekintve. 

A biztosító vizsgálta az előző években hozzájuk beérkezett, természeti jelenségekhez kapcsolódó bejelentéseket. Az összesítésből kiderült, hogy 2019-ben és 2020-ban 900, illetve 700 millió forint fölé emelkedett a viharkárok utáni kifizetések összege, az esetszámok mindkét évben 10 ezer körül voltak. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!