2p

Továbbra is intenzív a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználása.

Az OTP-nél idén január és május között 139,6 milliárd forintot használtak fel a kártyabirtokosok, ez az összeg lényegében megegyezik a tavalyi év azonos időszakában elköltött 138,3 milliárd forint összeggel.

Az OTP SZÉP-kártyáknál havi eloszlásban sem volt érdemi eltérés 2023-hoz képest: márciusban 13 százalékkal volt magasabb a költés a tavalyihoz képest, 26 milliárd forintról 30 milliárd forintra emelkedett, májusban pedig 7 százalékkal kevesebb költést realizáltak, 36 milliárd forintról 33 milliárd forintra csökkent - közölte az OTP.

A SZÉP-kártyás kiadások nem csökkentek
A SZÉP-kártyás kiadások nem csökkentek
Fotó: K&H

A K&H SZÉP-kártya birtokosok az idei évben eddig májusban költötték a legtöbbet, a havi forgalom meghaladta a 2,5 milliárd forintot, míg május végéig az idei összes költés 11,4 milliárd forintot volt.

Rammacher Zoltán, a K&H Lakossági ügyfél szegmens marketing vezetője a bank közleményében kiemelte, az év ezen időszakában jellemzően intenzív a SZÉP-kártya használat, mivel a pünkösdi hosszú hétvége mellett a belföldi nyaralások foglalásai is ilyenkor történnek meg. Támogatja a cafeteria elem használatát, hogy a piacon egyedülálló módon digitálisan is elérhető K&H SZÉP-kártyával már közel 22 000 helyen lehet érintésmentesen is fizetni - tette hozzá a szakember.

Az intenzív felhasználás mellett a K&H SZÉP-kártyára történt havi jóváírás mértéke is magas, májusban meghaladta a 2,5 milliárd forintot. Ezzel a 2024-es jóváírás május végéig 12,6 milliárd forintot tett ki, ami 11 százalékkal meghaladja az elmúlt év azonos időszakának eredményét. A teljes elérhető K&H SZÉP-kártya egyenleg több mint 8,6 milliárd forint, 2 milliárd forinttal több, mint idén január végén és 17 százalékkal magasabb a tavaly májusi egyenlegnél - közölte a K&H.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!