2p

Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg arról, hogy európai viszonylatban mennyire számít gyengének a tavalyi GDP-adatunk.

Eddig sem tartottunk magunknál sok készpénzt, ám még ennek aránya is folyamatosan csökken. Míg 2022-ben 100 forintból még 92-et tartottak a háztartások valamilyen megtakarítási formában, addig 2025-ben már 94-et – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. Nem csoda, a készpénz nem kamatozik, értéke az infláció miatt folyamatosan romlik – márpedig az orosz-ukrán háború kitörését követően megéltünk közel 26 százalékos éves fogyasztóiár-indexet is, ami a legmagasabb volt az Európai Unióban. S ha ez még nem lenne elég ellenérv: a készpénz nemcsak macerás, dagasztja a zsebünket, így ki is eshet onnan, azaz elveszíthetjük, hanem még azt a veszélyt is hordozza magában, hogy ellopják tőlünk.

Ennek ellenére immár alkotmányos jog a készpénz tartása, miután a Mi Hazánknak sikerült ezt kilobbiznia a kormánynál. És nem sokkal ezt követően jött is az újabb döntés: a bankjegykiadó automatákból (ATM) havonta két alkalommal ingyen összesen bankkártyával felvehető összeghatár megduplázódott. Más kérdés, hogy míg az eredeti, 150 ezer forintos limitet annak 2014-es bevezetésekor még az indokolta, hogy így az átlagfizetést szinte egy az egyben fel lehetett venni ingyen és bérmentve, jellemzően a hó elején, addig a február 1-jétől érvényes új összeg, a 300 ezer jócskán elmarad mind az 525 ezer forintos nettó átlagkeresettől, mind a 420 ezres nettó medián átlagkeresettől.

Ám ez egyre kevesebbeknek gond, hiszen a készpénztartási arány csökkenésével párhuzamosan – vagy ha úgy tetszik, azzal fordított arányban – nő a bankkártya-használat. És nem azért, hogy fel tudják venni az ATM-kből a pénzt, inkább fizetésre, vásárlásra (személyesre és webshopokban) használják a magyarok a plasztikokat.

E témár járta körül főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában a műsorvezetővel, M. Szűcs Péterrel. Valamint azt, hogy csak a magyar bruttó hazai termék (GDP) festett lett ilyen gyenge, mindössze +0,3 százalék, vagy Európa más országaiban is.

A beszélgetést itt lehet meghallgatni:

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!