2p

2025-től lesz teljes az eÁFA rendszer.

Az eÁFA fejlesztése egészen  2025-ig el fog tartani, addig folyamatosan bővítjuk az új funkciókkal a rendszert - mondta el Dr. Varró György, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) osztályvezetője. Mint a szakértő fogalmazott, az eÁFA sikeresen indult el idén februárban, ám egyelőre még nem teljes a rendszer.

Már július 1-től bővül az eÁFÁ-ban elérhető funkciók köre, onnantól lesz lehetőség a rendszerben önellenőrzést végezni, a visszajelzések szerint ugyanis eddig ez volt az egyik legnagyobb akadálya az eÁFÁ-ra való tömeges áttérésnek - tette hozzá. A további várható funkciók között említette, hogy lehetőség lesz a rendszerben soron kívüli ÁFA-bevallást is benyújtani, valamint a rendszer képes lesz kezelni a jogelőd-jogutód kapcsolatot is - mindkét új funkció várhatóan 2025. január elsejétől lesz elérhető a rendszerben.

Dr. Varró György ezen kívül kiemelte, hogy a hibajelzések köre is folyamatosan bővülni fog. Emlékeztetett, az eÁFA már most is számos hibát képes kiszűrni a beadást megelőzően, amelyek javítására - gépi interfészes benyújtás esetén kedvezményként - 15 nap áll az adózó rendelkezésére, ezen idő alatt pótdíjmentesen lehet módosítani az áfa-bevallást. Ilyen rugalmasság az Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) rendszerben nincs - utalt a ma is használt hagyományos áfa-bevallási eszközre. Hozzáfűzte, a könyvelőknek érdemes mielőbb átállni az eÁFA használatára akár a NAV elektronikus felületén, akár közvetlenül könyvelőszoftverből indítva, mivel a több mint 20 évvel ezelőtt fejlesztett ÁNYK teljes leváltása hamarosan időszerűvé válhat.

A Kulcs-Soft könyvelőszoftveréből már nyújtottunk be sikeres eÁFA-bevallást, hamarosan pedig minden felhasználó számára élesben is elérhetővé válik ez a modul - mondta a beszélgetésen Pusztán Edina, a Kulcs-Soft üzleti elemzője. Mint rámutatott, a könyvelőszoftverből közvetlenül benyújtott áfa-bevallás szinte teljesen automatizálja a folyamatot, miközben a NAV ellenőrző rendszerének köszönhetően javul a beadott bevallások pontossága is. Megjegyezte, a Kulcs-Soft dedikált telefonos információs vonal felállításával, információs anyagokkal és oktatóvideóval segíti az eÁFÁ-ra való átállást. Emellett a társaság az iparági digitalizáció előremozdítása érdekében díjmentes próbaidőszakot hirdet könyvelőszoftverének eÁFA moduljára egész 2024-ben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!